Minden várakozást felülmúlt a kassai Thália Színház számára szervezett gyűjtés eredménye
A kassai Thália Színház vezetése összesítette a gyűjtés céljára létrehozott folyószámlákra befizetett és átutalt támogatásokat, amelyből kiderült: december 29-én délután 16.00 óráig 24 898 313 forint érkezett a színház számlájára.
tovább>>
A Duna Televízió nézői bebizonyították: semmi sem lehetetlen, ha összefog a világ magyarsága
Szinte a teljes felajánlott összeg megérkezett a kassai Thália Színház folyószámlájára
Több mint 20 millió forint érkezett a Thália Színház számlájára
A Duna Televízió nézői által felajánlott összeg döntő többsége megérkezett az intézmény folyószámlájára
tovább>>
Eddig több mint 17 millió forint érkezett a Thália Színház számlájára
Eddig sikeres a kassai Thália Színház megmentése érdekében szervezett gyűjtés. Kedd délig 17 130 300 forint érkezett a teátrum számlájára. A 40 éve működő felvidéki magyar színház javára a Duna Televízió hirdetett gyűjtést. A Nemzet Televíziója november végén három napig jótékonysági műsorokkal, tematikus összeállításokkal kampányolt a színház megmaradásáért. A Thália Színház azért került válságos helyzetbe, mert a fenntartó csökkentette a támogatást.
„Sajnálom, hogy a szlovákiai belpolitikai villongások miatt, a Duna Televízió jó szándéka ellenére negatív színben tűnt fel”
- Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója cáfolja a Duna Televíziót ért vádakat-
Valótlan hírt közölt kedden a szlovákiai pozsonyi hírügynökség a Duna Televízió által indított „Mentsük meg a kassai Thália Színházat! című jótékonysági felhívásról. A kassai Thália Színház direktora, Kolár Péter felháborodását fejezte ki a megjelent hír kapcsán, és azonnali helyreigazítást kért. A teátrumot fenntartó Kassai Megyei Önkormányzat is cáfolta a hírt. A TASR szerint - melyet aztán az MTI is átvett - „közös nyilatkozatban határolódott el Kassa megye elöljárója és a kassai Thália Színház igazgatója azoktól a Duna Televízióban elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.” A Thália Színház igazgatója megdöbbenését fejezte ki a hír hallatán. Elmondta: „az eredeti, nevével fémjelzett nyilatkozat egy szóval sem említi a Duna Televíziót”. A Kassai Megyei Önkormányzat alelnöke, Szőllős János és Zuzana Bobríková szóvivő is sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Duna Televízió gyűjtését politikai felhangok kísérik.
Rekordot döntött a kassai Thália Színház megmentéséért hirdetett felhívás
Minden várakozást felülmúlt a Duna Televízió a kassai Thália Színházat támogató felhívása: három nap alatt a nézők több mint 24 millió forintot ajánlottak fel a nagy múltú kulturális intézménynek! Nemsokára pedig az is kiderül, hogy ezen felül mennyivel járulnak hozzá a felvidéki magyar kultúra ügyéhez azok, akik előre nem jelezték adományaikat.A kassai Thália Színház megmentéséért hirdetett felhívás sikerrel járt
Vasárnap este 23 óráig 24 164 925 forintot ajánlottak fel a Duna Televízió nézői a végveszélyben lévő kulturális intézménynek!
A jótékony célú gyűjtés harmadik napján sem lankadt az adományozó kedv!
- A világ magyarsága vasárnap délutánig több mint 12 millió forintot ajánlott fel a kassai Thália Színház megmentéséért-
A világ minden tájáról érkeznek a felajánlások, Magyarország mellett, többek között Szlovákiából, Csehországból, Romániából, Szlovéniából, Szerbiából, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Belgiumból, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Svédországból, Norvégiából, Finnországból, Angliából, Törökországból, Izraelből, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából is.
A Duna Televízió aulájában felállított telefonközpontban folyamatosan égnek a vonalak, a megnövekedett igény miatt ma este egészen 11 óráig várjuk nézőink telefonhívásait.Példaértékű összefogás!
A kassai Thália Színház megmentéséért hirdetett felhívás második napján több mint 8 millió forintot ajánlottak fel a Duna Televízió nézői. A felajánlások összértéke így meghaladja a 10, 5 millió forintot.
Vasárnap 11:00-től 23:00 óráig várjuk nézőink telefonhívásait.A Híradó (november 28., szombat, 18:00) összefoglalóját tekintse meg az alábbi videón:
A világ magyarsága szerint szükség van a kassai Thália Színházra!
Két nap leforgása alatt több mint 9,4 millió forintot ajánlott fel a világ magyarsága a Duna Televízió által létrehozott adományvonal segítségével a kassai Thália Színház megmentéséért. A jótékony célú gyűjtés második napján nézőink megtriplázták felajánlásaikat az első naphoz képest.
Továbbra is égnek a vonalak!
A felhívás második napján is rengeteg telefonhívást, e-mailt kapott a Duna Televízió. A kassai Thália Színház javára szombat délutánig több mint 5, 5 millió Ft-ot ajánlottak fel nézőink.
A Híradó (november 28.,szombat, 11:45) összefoglalóját tekintse meg az alábbi videón:
Égnek a vonalak a Duna Televízióban!
Az adománygyűjtés első napján több mint 2,5 millió forintot ajánlottak fel nézőink a kassai Thália Színház javára. A világ minden tájáról folyamatosan érkeznek a felajánlások. Ha Ön is szeretne segítséget nyújtani a bajban lévő felvidéki teátrumnak, akkor hívja az alábbi vezetékes, normál tarifás telefonszámot: 06-1-489-18-88, vagy írjon a kassa@dunatv.hu e-mail címre.
A Híradó (november 27., péntek, 18:00) összefoglalóját tekintse meg az alábbi videón:
Összefogott a világ magyarsága a kassai Thália Színházért
"A Thália nemcsak Kassa színháza"
