Hortobágyi csikósok
A Világörökség része címet elnyert Hortobágy évszázados hasznosítási módja az extenzív állattartás volt. Közép- és Nyugat-Európa egyetlen nagy kiterjedésű füves pusztáján a természettel együtt élő ember sajátos állattartási rendet alakított ki, melyhez egyedi módszerek, hagyományok társultak. A 19. század első felében a magyar pusztákon még szilajpásztorkodás folyt. A szilajpásztorok a pusztákon szinte egész éven át őrizték a szabad ég alatt élő jószágot. Ők a vesszőből font, szalmával vagy náddal borított tanyákon, cserényben vészelték át a telet.
Régen sokféle ménes legelt a pusztákon, mindegyiket másképpen nevezték. A szilajménesben mindkét ivarú, mindenféle korú, munkára nem hasznosított ló volt, a ciframénes a legjobb minőségű kancák ménese volt, ismert még az őrlősménes, melyben a szárazmalmok igáslovait tartották, a renyheménes és a kezesménes, melyekből mezőgazdasági munkára fogtak lovakat.
A pusztai emberek nagyszerű kézügyességre tettek szert, maguk építették fel tanyájukat nádból, sárból, vályogból. Felszerelésük legnagyobb részét maguk készítették el és díszítették fából, bőrből, szaruból, csontból. Ősi hagyományok motívumait őrző díszítőművészetük a saját életüket tükrözte. Maguk főzték ételüket, csak száraztésztát, szalonnát hoztak hazulról, vagy kapták természetbeni juttatásként a gazdáktól. Kunyhójuk bejárata előtt állították fel nádból összekorcolva a főzőhelyet, a vasalót, mely felül nyitott maradt, hogy a füst kiszállhasson.
A csikós felszereléséhez tartozott a bőrből készített ún. pásztorkészség (több apró felszerelési tárgy tokja), a késtartó, a bugyelláris és a kostökből készített dohányzacskó. Legfontosabb munkaeszközük a rövid, fanyelű, gazdagon díszített karikásostor.
Egykor az ősi fanyerget használták, Hortobágyon a heveder nélküli patracot teszik hátasukra. Ennek ülő része vastag filcdíszes, erős vászonborítással, a szegélyen kivágott bőrdíszítéssel. A heveder elhagyását két ok is indokolja: sürgős esetben a csikós csak a lova hátára lökte a patracot, s máris mehetett a ménes után. A másik ok pedig az, hogyha a ló elbukott, a csikós patracával együtt a földre került, nem szorulhatott a lába a kengyelbe.
A csikósok legtöbbje felszerelési tárgyát is csinosította, lova szerszámzatát sokszor szironyozással (szőrtelenített bőrből hasított vékony, színesre festett szíjakkal való díszítő varrás vagy hímzés), sallangokkal díszítette.
A jószág legelőre hajtásának, kiverésének ideje Szent György-nap (április 24.) tájékára esett. Ilyenkor a gazdák közlegelőre adott lovaikat hatósági személy jelenlétében adták át a számadónak, aki gazdánként rovásra vette át a jószágokat.
Zilahy István, a Hortobágyi Génmegörző Kht. ménesvezetője
Garai Lajos - csikós
Juhász Imre - csikós
Forrás: Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit KFT
A hortobágyi csikósok bemutatója Marokkóban
(A marokkói állami televízió, a La Société Nationale de Radiodiffusion et de Télélvision felvételei)
