- a művészetek szinesztéziája -

„A halottak szeretnek a legjobban, és a legtovább.”

Egy alkotónak - legyen az zenész, festő, szobrász vagy filmrendező - a legnagyobb kihívás, hogy mennyire, vagy mennyiben tudja megvalósítani azt, amit elképzel. Az ideától eljutni a tárgyig; a hangoktól és a kottától a kész zeneműig, a színek kikeverésétől a festővászonig, a forgatókönyvtől a mozgóképig. A Quay fivérek minden bizonnyal közel járnak a megoldáshoz, mert amit látunk és érzékelünk a film nézése közben, már rég a saját tudatunkon és testünkön kívül (pontosabban 'felül') helyezkedik el, távol mindentől, ami racionális. Ez az ő sajátos világuk.

Adolfo a zongorahangoló Dr. Droz misztikus birodalmába csöppen, ahol hidraulikusan működő, úgynevezett automatonokat kell hangolnia, speciális szerszámokkal, egy utolsó és egyben egyetlen előadásra, ahol különleges vendégek lesznek majd jelen. Ezek a hangszerek, vagy inkább gépezetek álmokat, emlékeket és gondolatokat őriznek, amelynek a lelke és irányítója maga Dr. Droz, aki így próbál uralkodik valóság és illúzió felett. A doktor éppen élete fő művére, egy operaelőadás rendezésére készül, melynek szereplői Malvina, Adolfo és a kertészfiúk. Az előadás azonban veszélybe sodorhatja a lány életét, és Adolfo nem tétlenkedhet: rájön, hogy amit képes behangolni azt ugyanakkor el is hangolhatja, de vajon meg tudja-e fejteni majd a hatodik automaton titkát, megmentve így Marvinát és saját magát a végzettől?

Timothy Quay és Stephen Quay, másképpen a Quay fivérek filmjeiben mintha Jan Svankmajer szürreális animációs világa keveredne Jakob és Wilhelm Grimm mesevilágával, egy csipetnyi David Lynch vízióval megfűszerezve. A Földrengések zongorahangolója című filmet 2005-ben a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál két díjjal is kitűntetett, a Duna Televízió műsorán pedig december 20-án lesz látható.