A mediterrán, illetve latin-amerikai alkotókat és művészeket - beleértve az írókat és filmeseket – összeköti valami végtelenül mély és szenvedélyes dolog, ami nem más, mint a test és a testiség, másképpen fogalmazva a testben való megnyilvánulás szeretete. Egy spanyol vagy mexikói film, de még egy szappanopera archetipikus jegyei is a következők: betegség, erotika, erőszak, szex, obszcenitás, vér és ezzel szemben nem kevés líraiság, ami leginkább a költőiségben, szürreális álmokban jelenik meg. Antonio Banderas második játékfilmjében mindez az elveszett fiatalság egy felejthetetlen nyarába van átültetve, költőiséggel és érzékiséggel megfűszerezve.

A történet

Miguelito, Paco és Babirusa jó barátok, akik felnőttkoruk küszöbén együtt töltenek egy forró és szenvedélyekkel teli nyarat. A nyaralás minden egyes napját egy kellemes hangú rádiós fiú narrálja, aki az események egyetlen külső és semleges szemlélője. Megtudjuk, hogy Miguelito egy veseműtét közben a klinikai halál állapotából tér vissza, amely más megvilágításba helyezi eddigi életét és gondolkodását. Új küldetése és életcélja, hogy költő legyen. Dante Alighieri lesz a példaképe, egyetlen és örök múzsája pedig a gyönyörűséges Beatrice. Paco egy gazdag család sarja, aki elsősorban édesapjával való rossz viszonya miatt nem találja a helyét a szülői házban. A hirtelen haragú és Bruce Lee-fanatikus Babirusa szintén a szüleivel, illetve bemocskolt múltjával próbál megbékélni, aminek érdekében az erőszakos cselekedetektől sem riad vissza. Az édeskeserű emlékek és történések ellenére mindhárman megtalálják a maguk módján a szerelmet és a boldogságot ezen a nyáron. Miguelito megismerkedik a balett táncosnak készülő Lulival, akit eleinte teljesen elvarázsol a fiatal „költő”, de később kénytelen lesz felvenni a harcot „Beatricével”. Paco és Babirusa nőügyei és kalandjai elsősorban a szexre és a testi örömökre korlátozódnak, de számukra ez jelenti az önfeledt és kielégítő boldogságot. Az idillinek tűnő nyaralást hamarosan a szenvedés és a fájdalom szürke világa fertőzi meg, amely mindhárom kapcsolatot felperzseli, elválasztva egymástól a barátokat és a szerelmet. Nem marad más emlékük, csak egy forró, nyári zápor… de talán ennyi elég is…

Banderasnak a rendezés is bejött

Antonio Banderast a filmkedvelők- és rajongók elsősorban úgy ismerik, mint „A” spanyol színész. Most rendezői oldalát mutatja meg nekünk, amely művészi és szakmai szempontból is egyaránt figyelemre méltó. Első játékfilmje, a Tűzforró Alabama 1999-ben elnyeri az Európai Filmakadémia különdíját, majd hét évvel később Forró zápor című alkotásával nem csak az Akadémia díját hozza el újra, hanem még egy Berlin Nemzetközi Filmfesztivál díjjal is gazdagítja hírnevét és megbecsülését.