  Asbóth József
 „Nekünk, akik azelőtt együtt éltünk egy országban egy másik nemzettel, egy másik kultúrával, meg kellett tanulnunk folyamatosan alkalmazkodni, egymás mellett élni. A kisebbségi létben ismertem fel, hogy többféle vélemény létezhet, és mindenkinek keresnie kell a maga igazát, és elfogadni, tisztelni a másokét.” Asbóth József már a csatorna indulásától kezdve tagja a Duna Televízió csapatának. Mozgalmas diákévei után több szerepben is kipróbálta magát. Ha kikapcsolódásra vágyik, akkor legszívesebben a kertjükben tevékenykedik.
Miben változtál meg leginkább gyerekkorod óta? A koromból kifolyólag, azóta mindenképpen higgadtabb lettem, de azt gondolom, hogy az alapvető gondolkodásmódom, értékítéletem, emberi tulajdonságaim lényegesen nem változtak azóta sem, hogy elkerültem a szülői háztól.
Felvidéken telt a gyermekkorod, s a középiskolát követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán szereztél diplomát. Hogyan jutottál el a műsorvezetéshez? Az egyetemen egyik tanárom javasolta, hogy keressem meg az akkor még Színművészeti Főiskolán Montágh Imrét, vagy a Magyar Rádióban Wacha Imrét a bemondók beszédtanárát, mert szerinte érdemes lenne beszéddel, beszédtechnikával foglalkoznom. A színpad sosem vonzott, így a rádió mellett döntöttem, és pár nappal később már rádiós belépővel a zsebemben elkezdtem a felkészülést erre a munkára.
Hogyan viselted az otthontól való elszakadást? A szülőfalum, Dunamocs Budapesttől légvonalban alig ötven km. Születésemtől fogva a MR, aztán a MTV volt a legfontosabb „hírforrásunk” a világ történéseiről, „naprakész” voltam az országból, és amikor ide kerültem, nem is éreztem, hogy ez számomra külföld lenne. A távolság pedig, mint már említettem, elhanyagolható. Az egyetemen és a nagy múltú Eötvös Kollégiumban a Ménesi úton, ahol lakhattam diákéveim alatt, inkább csodálkoztak, amikor megtudták, hogy Csehszlovákiából jöttem. Nem tartottak „külföldinek”, teljesen otthon éreztem magamat itt is.
Nagyszerű tanáraim voltak az egyetemen Benkő Lorándtól Kiczenkó Juditon, Ruttkay Kálmánon keresztül Stephanides Károlynéig számos nevet említhetnék, akiket emberileg és szakmailag is sokra tartottam. Persze 19 évesen egy remek középiskola (a komáromi magyar gimnázium ) után okos, művelt fiatalokkal még öt évig Budapesten egyetemre járni a sors nagy ajándéka volt. Egykori diáktársaim jelenleg a közélet, a kultúra különböző területein ismert, elismert emberek, akiknek életét ugyanúgy meghatározták az egyetemi évek, mint az enyémet. Persze az az időszak nemcsak sok tanulással, hanem rengeteg kulturális programmal is telt. Szinte hetente jártam színházba, moziba, hangversenyre, teniszezni a BEAC pályára, úszni a Margitszigetre. Az ösztöndíjam és a tanulmányi ösztöndíjam, valamint a keresetem (rendszeresen tanítottam, fordítottam, tolmácsoltam) számomra egy nagyon szabad, tartalmas diákéletet biztosított. Sok könyvet tudtam vásárolni és a már említett programok is árban olyanok voltak, hogy ezt diákként is megengedhettük magunknak, akárcsak azt, hogy időnként kitűnő éttermekbe, kávéházakba is beüljünk. Életem szép korszaka volt az is.
Pályafutásod tanárként kezdted egy komáromi gimnáziumban, mi késztetett arra, hogy hivatást válts? A tanári pályára egy kis kitérővel kerültem. Miután 1977-ben befejeztem az egyetemet és nem éltem azzal a három állásajánlattal, amit Budapesten kaptam (a MR, a MTV és a Jedlik Ányos Gimnáziumban Csepelen), visszamentem a Felvidékre, és három évig a Csehszlovák Rádió magyar adásában dolgoztam szerkesztő-műsorvezetőként. Volt iskolámban egykori igazgatóm hívására 1980-ban elfogadtam a megüresedett angoltanári állást és a DTV indulásáig sikeres szép tizenkét évet töltöttem ott. Tanári ösztöndíjjal ez idő alatt jártam, Dániában a Norre Nissum-i Egyetemen, Londonban a Roehampton Intézetben, sőt egy egész esztendőt tölthettem az Egyesült Államokban is. Miután ötéves állami ösztöndíjamat követően háromszor öt évet Csehszlovákiában éltem dolgoztam, úgy gondoltam, hogy tizenöt év elteltével a sors által másodszor felkínált lehetőséget nem hagyom ki, és így jöttem vissza immár családostól Budapestre.
A tanulás belső késztetés vagy otthoni elvárás volt? Egy kicsit mindkettő. Otthon a családban mindenkinek megvolt korától függően a napi feladata, nem nagyon tétlenkedhettünk. Amellett, hogy szüleim rajta tartották szemüket az iskolai teljesítményünkön is, otthon is elláttak engem és testvéreimet plusz feladatokkal. Egyébként szívesen tanultam.
Hogyan kerültél a Duna Televízióhoz? 1992 őszén leendő műsorvezetőket kerestek nemcsak Magyarországon, hanem azon túl is. Engem Pozsonyból a CSEMADOK-ból felhívott Sidó Zoltán elnök úr és megkérdezte, hogy vállalnék-e próbafelvételt egy Budapesten induló műholdas televízióban, én igent mondtam, ez október 27-én volt. A többszáz jelölt közül tizenegyen kerültünk a december 24-én induló Duna Televízió alapcsapatába, azóta itt vagyok.
Milyen műsorokban vettél részt az elmúlt évek alatt? Közel tizenhárom évig főleg híradóztam, nagyon szerettem, de 2006-tól munkám meghatározó része szerkesztés és műsorvezetés a Kívánságkosárban, ahol kitűnő kollégákkal dolgozunk együtt. A műsor változatos, rendszeresen fogadunk vendégeket, akikkel a legkülönfélébb témákról beszélgetünk, gondolom a legtöbb nézőnk örömére. Szeretem ezt a műsort, hisz naponta kapcsolatban vagyunk azokkal, akiknek az adások készülnek. Rengeteg levelet kapunk, telefont fogadunk a világ minden tájáról, kívánságokat, üzeneteket továbbítunk sok zenével és nagyon sok magyarnak (és nem magyarnak) szerzünk örömet napi munkánkkal. Az elmúlt években a Kívánságkosár csapatával nagy örömmel vettem részt a maratoni élő szilveszteri műsorokban, és örök élmény marad számomra, hogy 2007-ben a DTV nem mindennapi műsorfolyamában az Egyesült Államokból közvetíthettem a világ különböző részein élő nézőknek, egy amerikai magyar család karácsonyát. Közel másfél évtizede indult a DTV zsidó vallási műsora a Halld Izráel! Egy véletlen szerencse folytán én mondtam el az első műsor összekötő szövegeit, azóta nagy örömömre én maradtam a műsorvezetője.
A Halld, Izrael! műsorvezetőjeként milyen új élményekre, tapasztalatokra tettél szert? Sok újat hozott az életembe. Valamennyi eddigi műsorommal ellentétben ebben volt a legkisebb felkészültségem. Aztán az ősi vallás és kultúra iránti tiszteletteljes érdeklődés egyre jobban ráirányította figyelmemet a zsidóság történetére, a zsidó hagyományokra, szokásokra, és sok nagyszerű emberrel ismerkedtem meg és dolgoztam együtt a műsornak köszönhetően, sőt az Izraelben élő magyarok meghívásának is nagy örömmel tettem eleget 2007-ben, ahol különlegesen figyelmes vendéglátásban volt részem.
De nemcsak a Halld, Izrael! című műsort és a Kívánságkosarat vezeted - ez utóbbit szerkeszted is. A napi műsorok mellett a Kívánságkosárban sok munkával, de még nagyobb lelkesedéssel veszek részt a tematikus napok előkészítésében, szerkesztésében, a közelmúltban ilyen volt pl. a szlovák nap, a púrim, de a következő hetekre, hónapokra is már készülnek a tervek.
A Kívánságkosárba rengeteg kívánság érkezik a nézőktől, de gondolom, ezek a kérések a műsoron kívül is megtalálnak... Sokféle kéréssel és gyakran fordulnak hozzám rokonok, barátok, ismerősök ( és nemcsak a „zenés üzenetek” kapcsán), ha tudok, szívesen segítek is másoknak, hisz magam is gyakran veszem igénybe mások segítségét, segítőkészségét, hogy munkámat a lehető legjobban tudjam nap mint nap végezni.
Mi az, amit még a jövőben szeretnél elérni? Az elmúlt harminckét évben (amióta elvégeztem az egyetemet) mindig az aktuális időszak feladataira összpontosítottam, azokat igyekeztem a lehetőségekhez képest jól elvégezni, ezt szeretném a jövőben is tenni. Itteni munkámat oklevelekkel, jutalmakkal és 2007-ben Nívódíjjal is elismerték. Ennél többet nem kívánok a sorstól, de azt igen, hogy még jó sokáig legyen Duna Televízió és a nagyszerű kollégákkal még sok jó műsort készíthessünk.
Mivel töltöd szívesen a szabadidődet? Mindig szívesen voltam, vagyok természet közelben, a kert, a kerti munka kedvenc szabadidős programom és főleg nem „drága” kedvtelés! Tavasztól késő őszig, ha az időjárás engedi, sokat vagyunk a kertünkben, esténként és ébredés után olvasás, és nagyon halkan persze mindig szól a zene.
Szerző: Pozderka Ivett      
|
- Vételi lehetőségek |
- Közönségszolgálat |
- Szervezet |
- Sajtószoba |
- Médiaajánlat |
- Adatvédelem |
- Impresszum