Duna TV
Főoldal > Életmód
Az így létrejött természetvédelmi terület 1570 kilométer hosszan nyúlik.
A meghitt együttélés egyik fontos eleme az egymástól eltérő értékrendek összecsiszolása.
Adjátok vissza a csatornánkat! - szólt a városháza előtt tüntető velenceiek tiltakozása.
Az idősebb anyáknak nagyobb valószínűséggel születik nagy súlyú gyermeke.
A legrangosabb hazai kitüntetést Légli Ottó balatonboglári borász vehette át Budapesten.
Magyarországon évente 33 ezer áldozata van a daganatos betegségeknek.
Nepál szent hegyét repüli körül tíz erdélyi siklóernyős pilóta, amelyről filmet forgatnak.
Szabó Károly minden alkalmat megragad, amit a természetben tölthet kutyáival.
Az USA-ra már igencsak ráférne a jó idő, Phil szerint ez hamarosan be is következik.
A felmérések szerint a szülők is támogatják a kötelező iskolai egyenruha bevezetését.
"A választható ételek között a székelykáposztánál alakult ki a legnagyobb sor."
A népszokás szerint, ha február 2-át a szabad ég alatt töltik a medvék, jön a tavasz.
Második helyen Brassó végzett 48 blogos szavazással. Temesvár a harmadik lett 19 vokssal.
A kínai holdnaptár szerinti új esztendő, egyben a Tavaszünnep kezdete csütörtökre esik.
„Meg kell találnod a célt, hogy miért érdemes élned” – vallja riportunk szereplője.
Műsorajánló