![]() ![]() Átadták az év bortermelője 2010 elismerést
A legrangosabb hazai kitüntetést Légli Ottó balatonboglári borász vehette át Budapesten.
![]() Légli Ottó elmondta: borászata két évtizede működik, azóta folytat "örömborászkodást" gazdaságában. Egy jó évben mintegy 150 ezer palack bort állítanak elő, ez mintegy ezer hektoliter. Az árbevétel évente 60-80 millió forint körül mozog. A borokat elsősorban belföldön értékesítik, és meghatározóan száraz fehér borokat készítenek. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára azt közölte, a múlt évben az előző évinél több mint egymillió hektoliterrel kevesebb bor került a szüretet követően a pincékbe Magyarországon, az előzetes adatok alapján a mennyiség nem érte el még a 2 millió hektolitert sem, szemben a 2009-es 3,3 millió hektoliterrel. A HNT főtitkára tavaly decemberben még 2-2,5 millió hektoliterre számított. Az előző évihez képest jelentős csökkenés okát akkor elsősorban a szélsőséges időjárással magyarázta. |
Az ÉLETMÓD rovat további hírei
|