Azt mondják, egy társadalom civilizációs fokának egyik mértéke, hogyan bánik fogyatékosaival. Romániában statisztikák nem állnak rendelkezésre, hány fogyatékkal élő várná a többség megértését és segítségét. Viszont egyre többen maradnak munka nélkül. Most következő megszólalóink nem adták fel, és sikerült elfogadtatni magukat.

Egy 38 éves nagyváradi fiatalembert keresünk most fel a munkahelyén. Szakács Attila 13 éve dolgozik ebben a készruha gyárban büfésként. Az emeleti varrodákból szünetekben rajzanak le a kollégák vízért és péksüteményért. Attilát jó üzletembernek tartja mindenki, ő pedig azért érzi magát szerencsésnek, mert munkatársai elfogadták.

Szakács Attila elmondta: 14 éves koromban, 85-ben lebontották a házunkat és azóta lettem beteg. Ez egy genetikai, pszichés és idegrendszeri betegség, amit nem tudnak meggyógyítani és ezáltal hol rosszabb, hol jobb az egészségi  állapotom, ez kihozza a depressziót."Emiatt Attila ősztől tavaszig gyógyszeres kezelés alatt áll, ám élete így sem egyszerű, csak azok fogadják el feltétel nélkül, akik igazából megismerik és megkedvelik. 

Ha mégis kitörne rajta a búskomorság, főnökasszonya pár napos pihenőre hazaengedi.

Lokodi Emma a Limtex vállalat aligazgatója elmondta: "Ha tudtam is, mivel jár az ő betegsége, annak is tudatában vagyok, hogy sokkal többet segítünk rajta azzal, ha közösségbe bevesszük, mintsem kirekesszük."

Attila a büfés szolgálat után szabásmintákat ellenőríz a földszinti szabászaton. Hozzátette:

Ezelőtt négy évvel vettem egy kismotort és megszereztem a jogosítványt és szeretek vele száguldozni, sokszor gyorsabban a kelleténél. A betegségem visszafogott a tanulásban, ezért nem tudtam továbblépni érettségin és szakiskolán. Hiába mondják a körülöttem levő emberek, hogy okos, ügyes fiú vagyok, de tanulásra nem vagyok képes."

Így is lehet teljes életet élni, a fiatalembernek vannak barátai, szabadidejében szívesen biciklizik és kirándul, motorozás közben pedig arról is megfeledkezhet, hogy őt egy kicsit másmilyenre szabta az élet.

Ez pedig már az a nagyváradi kisüzem, ahol vakok és csökkent látók dolgoznak. Avram Florin részlegvezetővel kart karba öltve járjuk körbe a műhelyeket, hiszen ő maga sem lát. Szemidege fokozatosan sorvadt el, de még így is aktív tagja akar lenni a társadalomnak.

Rendszerváltás előtt ezer embernek is munkát adott a szövetkezet, ma mindössze 67-en vannak.

Avram Florin, látáskárosult elmondta: "Kevés a megrendelés, nem támogatnak minket, pedig a 448-as számú törvény védi az ilyen műhelyeket, nem volna szabad konkuranciánk legyen. Segítség csak papíron létezik, a megrendeléseket a konkurencia végzi el, itt rokkantak dolgoznak, nem tudjuk felvenni az egészségesekkel a versenyt."

A vakok és csökkent látók élete mégsem olyan sötét mint hinnénk, sakkoznak, sokat olvasnak és számítógépeznek. Hangokból és kitapogatható formákból felépítik maguk körül a teljes világot. Különös történet a Ferenczi Éváé. Ez a kerekesszékhez kötött nagyváradi lány 1997-ig normális életet élt, aztán egy váratlan fordulat átrajzolta az egész életét. Ferenczi Éva hozzátette: "Amikor 12. osztályban voltam az érettségi előtt, akkor már észrevettem, hogy a jobb lábammal kezdek nehezebben lépni. Elmentem az orvosokhoz, akkor azt mondták, hogy idegbecsípődés. Mivel volt érettségim, már nem is tettem hangsúlyt rá, majd érettségi után még rosszabbul lettem. Küldtek egyik orvostól a másikig, nem tudták, hogy mi a bajom. Bukarestben azt mondták, hogy egy ciszta van a gerincemen."

Mire Évának Budapesten megoperálták a megrepedt gerinccsigolyáját, a mozgását már nem tudták visszaadni.  "Kiderült, hogy nem ciszta volt, hanem megrepedt a gerinccsigolya és ott kijött a velő. Minden mozgás vágta el a csontvelőt. Azt mondják, talán nyitott hátgerinccel születtem. Együtt kell élni vele, nincs kiút, nincs más.

Azt mondja, nehéz évek következtek, meg kellett tanulni kerekesszékben élni és közlekedni. Vele történt meg például, hogy tolókocsijától megijedt és elviharzott egy taxis. Emiatt tanult meg autót vezetni. A nagyváradi lány pszichopedagógusi diplomát szerzett és most mesteri képzésre jár, hogy a szakmájában elhelyezkedhessen.

Lavinia Caba, egyetemi évfolyamtárs hozzátette: "Eleinte nehéz volt megtanulni, hogyan tudjunk fizikailag segíteni neki, de hamar beletanultunk. Hatalmas akaratereje van, azt hiszem, van mit tanulnunk tőle. Amikor együtt vagyunk, arra kell odafigyelnünk, hogy ne maradjon le, segítsünk kikerülni az akadályokat, de egy percig sem éreztük, hogy hátrálna bennünket."

2007 óta egy hátrányos helyzetűekkel foglalkozó alapítvány önkénteseként tevékenykedik. Tavaly tíz mozgássérült úszásoktatására nyert pályázati pénzt a megyei önkormányzattól.

"Azért indítványoztam az úszástanfolyamot, mert Nagyváradon mozgássérülteknek nincs olyan hely, ahol lehetne tanulni úszni. Ezt Mozgássérültek Alapítványon keresztül csináltuk. Én háton tanultam meg úszni, mert nekem van a gerincemmel bajom, s nekem ezt ajánlották."- tette hozzá Ferenczi Éva.

Sérültként az embernek sokkal nagyobb fizikai és szellemi erőkifejtést jelent normális életet élni, felzárkózni a többséghez. Romániában például munkahely híján a több mint 30 ezernyi világtalan és 80 ezer látáskárosult 80 százaléka kényszerül tétlenségre. A helyzet más területen sem sokkal jobb. Néhány kedvezmény segíti életüket. Például államilag fizetett gondozót tarthatnak, kísérőikkel ingyen utazhatnak a helyi járatokon, havonta egyszer pedig a vasúton.