![]() ![]() A hegymászókon egy lavina sem fog ki
A magyar hegymászókat nem riasztja vissza a Magas-Tátrában elszenvedett balesetük.
![]() Szombaton magyarországi hegymászók körülbelül 20 fős társasága több kisebb csoportra osztódva vágott neki a Poprádi Erdő hegygerinceinek. Erőss Zsolt - Magyarország legeredményesebb hegymászója és két társa kora este már lefele haladtak a Sárkányvölgybe, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak és kb. 100 métert zuhantak. Sikerült értesíteniük egy másik hegygerincen haladó társaikat, akik nemsokára rájuk találtak és lehetőségeik szerint elsősegélyben részesítették őket, amíg a hegyimentők megérkeztek. Egy órával a baleset után sikerült a társaiknak olyan helyet találniuk, ahol volt térerő, s ekkor értesítették a hegyimentőket. Mivel az időjárási viszonyok nem engedték, hogy a mentőhelikopterünk felszálljon, egy 45 fős szakavatottakból és önkéntesekből álló csoport gyalogindult a mentésükre. Azon a részen nem lehetett csak szánkókkal menteni, így egyes részeken húztuk őket, máshol viszont a sérülteket hordágyakon kézről-kézre adogattuk – mondta Eduard Lipták, hegyimentő.
Csíkszeredán született, majd édesanyjával és bátyjával Magyarországon 1988-ban
telepedett le. Számos hegycsúcs mellett járt Afrika legmagasabb csúcsán, a Kilimandzsárón,
Pamirban a Lenin-csúcson, a Korzsanyevszkaján. Első magyar állampolgárként mászta
meg a Mount Everestet. Ezidáig nyolc 8000 m fölötti csúcsot mászott meg. Az utóbbi
két hét leforgása alatt egyébként a magas-tátrai térségben ez volt az ötödik lavina-baleset.
Erőss Zsoltnak és csapatának ez alkalommal nagy szerencséje volt. Magyarországon további műtét vár rájuk A hegymászók vasárnap a hajnali órákban kerültek a poprádi kórházba. Karol Fried, a Poprádi kórház traumatológusa elmondta, hogy a legtapasztaltabb hegymászó nyílt, szálkás bokacsont-törést szenvedett. A másik betegnek kiugrott a vállcsontja és két nyakcsigolyája tört, de a gerincvelő nem sérült. A legfiatalabb hegymászó különböző ütéseket szenvedett, őt már hazaengedték. Egyikük állapota sem életveszélyes, az átszállítás után Magyarországon további műtétek várnak rájuk. A szerencsés kimenetelű, ám félelmetes baleset egyikük kedvét sem szegi. Alig várják, hogy sebeik begyógyuljanak, és újra nekivághassanak a zord szikláknak. "Rajtam egy lavina nem fog ki" Hibázni mindenkinek lehet. Annyi, hogy a hegymászásban ezekért a hibákért időnként drágábban meg kell fizetni. Én nem úgy láttam, hogy bármelyikünk is, aki érintett volt ebben, az azt mondja, hogy soha többé hegyre. Mi tudjuk ezeket a kockázatokat, sajnos most rossz napot húztunk – közölte Erőss Zsolt. Ez annyira gyorsan történt, hogy egyszerűen megpróbáltam a kiutat keresni az egészből és nem hagytam, hogy a pánik úrrá legyen rajtam. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy a helyzetnek megfelelően időben kell cselekedni - nem pánikolni. Az otthoni barátoknak azt üzeni Hajdu Péter, hogy rajta egy lavina nem fog ki. Az első fél óra a legkritikusabb Mécs László, hegymászó elmondta, hogy a kisebb lavinákat lehet túlélni, ilyen esetben az első fél óra a legkritikusabb. A hegyi mentők minden esetben órákkal később érhetnek a helyszínre, ők már csak holttesteket találnak. A közelben lévőknek kell ilyen esetben segíteni. A magyar hegymászó és csapata körülbelül 1-1,5 óra alatt ért oda a bajba jutottakhoz. Szerencsére nem temette be lavina a hegymászókat. Maguk indították el, hogy egy hófolyosón haladtak lefele, és megcsúszott alattuk a hó. Így ők is lecsúsztak a hegyoldalon odaütődve a sziklákhoz, jéghez. Szerencse, hogy hamar megtalálták a sérülteket A másik csapat egy közeli hegyet mászott, mikor megtörtént a baleset. A bajba jutottak telefonon is hívták Mécs Lászlóékat, és ahogy lejebb mentek a kiáltozásokat is hallották. A sötétedés nehezítette a mentést, ráadásul egy meredek jeges falon is le kellett mászni, hogy elérjék a többieket. Mécs László attól tartott, olyan helyre került a másik csapat, ahol nehezen, komoly ereszkedésekkel, veszélyes mászással lehet megközelíteni őket. De nagy szerencse volt, hogy hamar megtalálták őket. A megtalálás után biztosították a sebesülteket, ellátták őket és segítettek a hegyi mentőknek megtalálni a baleset helyszínét. ![]() |
Az ÉLETMÓD rovat további hírei
|