![]() ![]() London zöldben
Zakar Ádám dokumentumfilmjében egy ökotudatos londoni életmód-sétára invitálja a nézőket.
![]() Itt kezdődött idén áprilisban az első olyan 5 szintes bemutatóház felépítése, amelyben magyarok is közreműködnek: a Creo-Prokoncept névre keresztelt házhoz mi a falakat adjuk. A Duna TV London zöldben című dokumentumfilmjéből kiderül: a speciális falaknak a hagyományosnál 3-4-szer jobb a hőszigetelésük.
A brit fővárosban nem ez az egyetlen környezetbarát beruházás. Már most kedvelt turistaútvonala a londoniaknak „Greenway”, amely a 80 ezer fő befogadására alkalmas olimpiai stadion mellett vezet el. A 7,4 millió lakosú metropoliszban az elmúlt években számos zöld programot indítottak és a világon először a dugódíjat is itt vezették be. A napi 2500 forintnak megfelelő terhelési tarifa a Duna TV-nek nyilatkozó közlekedési szakember szerint legalább 70 ezer autóst tart vissza attól, hogy a belváros felé vegye az irányt.
Zakar Ádám dokumentumfilmjéből megtudhatják azt is, hogy a Londoni Közgazdasági Egyetem díjnyertes programjának alkalmazásával hogyan lehet tanulónként 69 kilogrammnyi szemetet újrahasznosítani. Ugyancsak kiderül a riportból milyen a világ első ökodiszkója. A klíma klubban bulizók ugyanis nemcsak fogyasztanak, termelnek is. Mégpedig villamos energiát, amelyet a táncparketten mozogva állítanak elő. ![]() |
A Fidesz főpolgármester-jelöltje a politikai szövetség ellenére sem adná fel önállóságát....
Még több ezer ajánlószelvény hiányzik ahhoz, hogy Jávor Benedek elindulhasson....
Nem egyértelműek a frissen beérkezett szakvélemények....
A régi épületbe a Református Gimnázium költözik, az új épületben kevés a hely....
A kiállítás az épülő Zsolnay Kulturális Negyedben kapott helyet....
Az Egyesült Államokban bizonytalan a fellendülés, Európában viszonylag gyenge....
Egyre több hirdetésben tűnik fel a készítmény, melynek már halálos áldozata is volt....
Az ÉLETMÓD rovat további hírei
|