Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Siklóernyővel a Himalájára
Nepál szent hegyét repüli körül tíz erdélyi siklóernyős pilóta, amelyről filmet forgatnak.
Szerző: Lepedus PéterForrás: TÉRkép
2011.02.03. csütörtök 21:11
Csúcsra járnak. Nepál szent hegyét repüli körül tíz erdélyi siklóernyős pilóta. A pilóták már megérkeztek Nepálba, sőt az expedíciról dokumentumfilmet is forgatnak.

A többi között az Alpokban, a Dolomitokban és a Kaukázusban szerzett tapasztalaitaikat is hasznosítják majd a Marosvásárhelyről, Brassóból és Kolozsvárról származó pilóták, akiknek ez az expedíció új kihívásokat is tartogat: Nepál szent hegye 6993 méter magas, ezért a siklóernyőknek minden eddiginél magasabbra kell majd feljutniuk.

„Nekünk nem az a szándékunk, hogy egy hegyen rajta legyünk, hanem a fő álmunk nekünk az, hogy elrepüljünk egy hegycsúcs felett, és szerintem ez a legelegánsabb dolog, hogy az ember egy csúcson legyen, hogy fölötte siklóernyővel, amelyik semmilyen zajt nem csinál, és amelyik egyáltalán nem zavarja a környezetet, elrepülni, pont úgy, ahogy a sasmadarak is teszik” – mondja Szutor Zsigmond siklóernyő-pilóta, oktató.

A csúcs ilyetén történő meghódítása azonban több lépésben történik.

„Pocharában fogunk ülni egy hetet, ami az akrobácia-siklóernyősök paradicsoma, ott gyakorolni fogunk, én akrobációban, a többiek vészhelyzeti gyakorlatokat fognak végezni, és utána ott megszervezzük az expedíciót, amivel fel fogunk menni” – teszi hozzá Ledniczky Tamás siklóernyő-pilóta, operatőr.

A tengerszint feletti 800 méteren fekvő Pocharától ugyanis még további 20 kilométerre van az a 3600 méteres csúcs, amelyet felszállóhelynek választottak ki a siklóernyősök. Ezt csak gyalog lehet megközelíteni, a szokásos magashegyi felszerelés mellé a 15-20 kilós siklóernyős felszerelést is maguknak kell felvinniük a pilótáknak.

„Semmilyenféle külső segítségünk nem lesz, nem lesz terepjáró, nem lesz szamár, szóval nem tudunk csalni, pedig lehet, hogy rávettük volna magunkat, de nem, ezt csak saját önerőből fogjuk mi megmászni” – jegyzi meg Zsigmond.

Az expedíció tagjai oxigénpalackot sem visznek magukkal, mint mondják, az oxigén olyan, mint egy drog, és amúgy is: a palack nélkül feljutó hegymászókkal szemben nekik van egy előnyük.

„Hogyha ők azokban a magasságokban képesek azokat a nehéz hátizsákokat felhordani, akkor nekünk egy helyes aklimatizálás mellett nyilvánvaló, hogy sokkal könnyebb dolgunk lesz, mivel a siklóernyővel szinte erőtlenül repülsz” – véli Szutor Zsigmond.

A Machapuchare Nepál szent hegye, a helyiek szerint a csúcson lakozik Shiva, az egyik legidősebb indiai istenség. Habár meghódítására több kísérlet történt, magára a csúcsra soha nem lépett ember.

„A végcélunk az, hogy minél többet repüljünk ezen a nagyon szép helyen, és minél nagyobb magasságokat sikerüljön elérni, magasságok, amelyek elérhetővé tegyék a Machapuchare csúcshoz, a csúcsot megközelítsük és mellette repüljünk” – fűzi hozzá Zsigmond.

Az expedícióról dokumentumfilm is készül majd.

„Speciális kamerákat szerelünk fel a többi pilótáknak a sisakjaira, és így próbáljuk összeszedni azt a képanyagot, amivel illusztrálni tudjuk majd azokat a repüléseket, amelyeket a Himaláján fogunk majd véghezvinni” – hangsúlyozta Ledniczky Tamás.

A pilóták a tervek szerint február végén térnek majd haza.

Videó lejátszása
Nyomtatás