Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Zsolcai gyerekek a Dunakanyarban
Öt napon át közel 40 felsőzsolcai árvízkárosult gyermek nyaralhatott a Börzsöny közepén.
Forrás: dr. Néder Sarolta
2010.10.08. péntek 20:21

Dunakanyari civilek szervezésében öt napon át közel 40 felsőzsolcai árvízkárosult gyermek nyaralhatott a Börzsöny közepén. A szállást és az ellátást a Csattogó-völgy tulajdonosa ajánlotta fel, melyhez további helyi vállalkozók csatlakoztak Kismarosról, Királyrétről és Zebegényből egyaránt.  

Negyven év pedagógiai múlt kitermeli az önkénteseket…

Egy helyi civil szervezet, a Kismarosi Falvédő Egylet elnökségi tagja nyugdíjas pedagógusként mozgósította a környék gyakorlott táboroztatóit annak érdekében, hogy a néhány nap ne pusztán gyermekmegőrzés legyen, hanem értelmes elfoglaltságot is jelentsen a fiataloknak.  A napok alatt összeállt programban több mint húsz önkéntes vállalt feladatot, közülük ketten még szintén iskolások. A jó ügy a szomszédos településeket, Verőcét és Nagymarost is megmozdította.

Tanító néni, majdnem fogtam egy százezer forintos halat!

A tervezett programot a hőséghez is igazítani kellett. Bármilyen meglepő, a zsolcai gyerekeket elsőre a patakozás érdekelte a legjobban. Bevállalták a kirándulást a Török patak-medrében, a védett halfajok beazonosítását, a bogarászást, de az éjszakai bátorságpróbát is. A tábor természete az együtténeklés, az órákig tartó társas, a honvágyat enyhítő gyöngyfűzés, és hőséget enyhítő slagozás. Kaptak egy kis útravalót Zebegényben, a Dunakanyar legizgalmasabb templomában, és talán az egyik legérdekesebb kiállításán, a hajózási múzeumban.

Táborbarátság

A gyermekeket kísérő tanárok elmondták, hogy számukra rendkívüli élmény volt az, ahogyan a gyerekek egymásra találtak. Egy részük ugyanis Felsőzsolcára, egy részük Miskolcra jár, így lényegében a buszon találkoztak először. A néhány nap együttlét azonban összehozta őket, és mint jó barátok térhettek haza.

Volt, aki most látta életében először a Dunát

A Felsőzsolcai szervezők egyike a gyermekek hazaérkezését követően levelet küldött a kismarosiaknak: „Nagyon köszönöm gyermekeink nevében is ezt az egyedülálló lehetőséget neked, és a Faluvédő Egyesület önzetlen tagjainak, hogy gyerekeink a romeltakarítás időszakában nálatok lehettek. Alig jutunk szóhoz az élménybeszámolóktól, hogy mi mindent láttak, és milyen szuper volt a patakban gyaloglás, meg milyen hatalmas volt a Duna. Még egyszer hálásan köszönjük a segítségeteket, és kívánjuk, hogy legyenek nektek is ilyen segítőkész és jólelkű ismeretlen barátaitok a bajban, mint ti lettetek nekünk. Mélységes hálával és tisztelettel felétek a felsőzsolcai károsultak nevében.”

Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.