A Duna Televízió közreműködésével készült alkotás egy újság hirdetéseinek nyomán indul el: az apróhirdetések sorsokat kapcsolnak össze – mindebben pedig a kisváros hangulatának, a túlélési stratégiáknak és az apró örömöknek nagy szerep jut.

Bálint Ibolya négy éve foglalkozik filmezéssel. Első filmjét, Az asszonyéletet a Dunaversitas Filmakadémián készítette. Az Apró örömök producerével, Durst Györggyel, aki a Duna Televízió Duna Műhelyének vezetője, férje, Bálint Artúr révén ismerkedett meg. A tehetséges, székelyudvarhelyi alkotóval díjnyertes dokumentumfilmjéről beszélgettünk.

Honnan származik az alapötlet, hogy Székelyudvarhely mindennapjait a Heti Hirdető újság apróhirdetéseinek szerzőin, illetve olvasóin keresztül mutasd be?

Bálint Ibolya: Olvastam egyszer az újságban egy hirdetést, hogy valaki hajat vásárol, amelyből parókát készít, majd Budapesten ad el. Először ebből szerettem volna filmet készíteni. Azt akartam filmre venni, hogy hogyan jut egy udvarhelyi ember haja Pestre, melyet később esetleg egy rákos ember vásárol meg, de az érintett személy nem egyezett bele a forgatásba. Akkor akadtam a hirdetésekre, és észrevettem, milyen sok érdekes apróhirdetés is van az újságban.

Filmedben karakteres, nem éppen hétköznapi emberek szerepelnek. Hogyan találtál rá a megfelelő személyekre?

B. I.: Udvarhely kis város, néhány szereplőt már korábbról ismertem, és sokat telefonálgattam, hogy rábírjam a forgatásra a hirdetőket. Néhányukkal később találkoztam, így válogattam ki a számomra érdekesnek tűnő személyeket.

A szereplők a forgatás során improvizáltak vagy a te instrukcióidat követték?

B. I.: Tulajdonképpen improvizáltak, de mindig tudtuk, hogy mi fog történni. A társkeresők telefonálni fognak, hiszen találkozni szeretnének a hirdető személlyel, a filmben szereplő képzőművész pedig tényleg adott fel hirdetést, melyben megrendelőket keresett. A történet folyamát azonban nem én alakítottam, és szabad kezet adtam a dialógusokban a szereplőknek. Szerencsére nagyon könnyű dolgom volt, mindannyian nyitottak, készségesek voltak. Végül is, aki nem szívesen szerepel a kamerák előtt, az nem is vállal el egy ilyen forgatást.

Bálint Ibolya: Apró örömök

B. I.: Igen, mindenképpen. Nem akartam, hogy a végén mindenki találkozzon. Néhány részben azonban egy-egy szál összefut, hiszen, mint mondtam, Udvarhely kisváros. Pl. a motoros srác megrendelést ad le egy képre a képzőművésznél, vagyis itt igazi összetalálkozás történik.

Meglepett a díj?

B. I.: Igen, az ilyesmit soha nem lehet tudni előre. Számomra már az is nagy dolog, hogy ott lehetett a filmem a fesztiválon.