A Közalapítvány célja, feladata
A Hungária Televízió Közalapítványt a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.
évi I. törvény (ismertebb nevén: médiatörvény) hozta létre, elődje az 1992-ben
hasonló célokkal alapított Hungária Televízió Alapítvány volt (1057/1992. X. 9.
Korm. határozat).
A közalapítvány célja a Duna Televízió Zrt. működtetésének biztosításával a közszolgálati
műsorszolgáltatás fenntartása, a televízió függetlenségének védelme, műsor sugárzása
különösen az ország határain kívül élő magyarság számára. Ez a műsorszolgáltatás
elsősorban a magyar és az egyetemes szellemi, kulturális értékek közvetítését,
tárgyilagos Magyarország- és magyarságkép kialakítását, a nemzetek és népek közötti
kapcsolatok ápolását, illetve a magyar kisebbségek nyelvi és kulturális önazonosságának
megőrzését hivatott szolgálni.
A Közalapítvány irányító testülete
A Közalapítvány irányító testülete a kuratórium, melynek elnökségét az Országgyűlés
választja. Az elnökség tagjainak ötven-ötven százalékát a kormánypárti, illetve
az ellenzéki képviselőcsoportok jelölik. Az elnökségi tagok megbízatása négy évre
szól (az elnökség legalább havonta egyszer ülésezik).
A kuratórium másik része az úgynevezett társadalmi kurátorokból áll (összesen
23 fő), ők képviselik a kuratóriumban a „civil kontrollt”. A médiatörvényben meghatározott
szervezetek – az ORTT- ben (minden év április 1-ig) megrendezett évenkénti sorsolás
alapján – egy-egy főt delegálhatnak a kuratóriumba (vonatkozó paragrafusok: 56§-57§).
Megbízatásuk egy évre szól.
A teljes kuratórium (az úgynevezett „nagykuratórium”) tehát az elnökségből és
a társadalmi kurátorokból áll (legalább negyedévente egyszer ülésezik), feladatkörébe
tartozik – többek között – a Duna Televízió Zrt. elnökének megválasztása, az elnöki
pályázatban előrevetített célkitűzések megvalósulásának ellenőrzése, a Duna Televízió
Zrt. gazdálkodásának és közszolgálatiságának felügyelete.
A törvény világos munkamegosztást és egyértelmű döntési kompetenciákat ír elő
mind az elnökség, mind a teljes kuratórium számára.
A Közalapítvány ellenőrző szerve
Az Ellenőrző Testület feladata - nevéből is adódóan - a kuratórium tevékenységének
ellenőrzése. Az Ellenőrző Testületnek egy elnöke (az Országgyűlés ellenzéki képviselőcsoportjai
jelölik ki) és két tagja (egyik tagját az Országgyűlés ellenzéki, másik tagját
a kormánypárti képviselőcsoportok jelölik ki) van.
Az Ellenőrző Testület a kuratóriumtól tájékoztatást kérhet, az iratokba betekinthet,
ugyanakkor a kuratóriumra kötelező döntést nem hozhat.
A kuratórium jogellenes döntései, illetve a közalapítvány gazdálkodásával kapcsolatos
hiányosságok és az alapítványi célok megvalósítását sértő vagy veszélyeztető döntések
esetében értesíti az Országgyűlés elnökét, illetve az Állami Számvevőszéket.