A Duna Televízió Zrt. Magyarország első műholdas televíziója megalakulása óta az Eutelsat Hot Bird műholdján sugároz. A legutóbbi 12 éves szerződés 2010. március 31-én lejár, ezért 2009. 10. 20.-án hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos európai közbeszerzési eljárást indított. A tárgyalásokhoz a Kuratórium Elnöksége a médiatörvény által előírt felhatalmazást november 5.-én megadta. A törvényesen folyó eljárást az elmúlt év végén a versenyben maradt egyik résztvevő irreális ajánlata miatt a fennálló törvények alapján érvényteleníteni kellett.
Közvetlen ezután a Duna Tv Zrt. élve a törvény adta lehetőséggel - december 31-én hirdetmény nélküli meghívásos eljárást kezdeményezett, amit a Közbeszerzési Döntőbizottság a gyorsított eljárás ezen formájában hivatalból kifogásolt. Január 6.-án ezért a felhívást a Duna TV Zrt. visszavonta, de másnap egy un. gyorsított meghívásos (hirdetménnyel) formában ismét kiadta a felhívást. Ehhez a HTVKA Elnöksége a törvényben előírt hozzájárulást megadta. A fenti eseményekről a HTVKA Elnöksége végig tájékoztatást kapott, az eljárásokat a megfelelő időben többségi döntéssel jóváhagyta.
- a HTVKA Elnöksége minden alkalommal több szakmai álláspont mérlegelésével hozta meg döntését a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban.
- A HTVKA Elnökségének egyetlen határozata sem ütközik jogszabályba, egyetlen határozata sincs az arra jogosult szervezetek vizsgálata alatt.
- A Duna TV által kiírt egyetlen közbeszerzési eljárás sem ütközik jogszabályba, erről a Közbeszerzési Döntőbizottság képviselője is írásban nyilatkozott.
- A Duna TV olyan szolgáltatások igénybevételére írt ki közbeszerzési pályázatot, amely szolgáltatásokat jelenleg szakmai, technikai gazdasági háttér hiánya, valamint a szolgáltatások igénybevételének időbeni kötöttsége miatt saját keretei között megvalósítani nem tud.
Budapest, 2010. január 12.
Simkó János
A Hungária Televízió Közalapítvány
Kuratóriumának elnöke










