|
|
![]() ![]() Dr. Halák László, elnökségi tag
▪ Jogi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán végezte. ▪ Szakmai pályáját a Fővárosi Főügyészségen kezdte, majd VI. kerületi ügyészségen folytatta, 1960-73–ig - többek között - jogtanácsosként, gyámügyi főelőadóként, kiadványszerkesztő-ként illetve a TIT Országos Jogi Választmányának titkáraként is dolgozott. ▪ A hatvanas évek eleje óta a MÚOSZ tagja. ▪ 1973-tól a Magyar Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetője, közben évekig a doku-mentumfilm szerkesztőség helyettes vezetője, a „Rólad van szó” ifjúsági vitaműsor szerkesztő- riportere. ▪ Jelenleg jogi műsort vezet a Budapest Televízió Rt-nél, rendszeresen publikál a Klubháló internetes portálon. ▪ A 90-es évek közepétől az Etikai Bizottság tagja, majd több mint 10 éve elnöke. Ebben a minőségében médiajogot és médiaetikát tanít az egri Esterházy Károly Főiskolán és az ELTE Tanító-és Óvónőképző Főiskoláján. ▪ Számos nevelési tárgyú és szépirodalmi munkája jelent meg, mint például: Tenni vagy nem tenni? ; Illemkocka; Jóra nevellek! ; Apa gyermekével; A híd; stb. ▪ Elismerései: 1989-ben közönségdíjas a Miskolci Filmfesztiválon („A kenyér itt kezdődik” c. dokumentumfilmjével), Életmű nívódíj (1998); Aranytollas Újságíró ▪ 2002-2004-ig, majd 2008. május 26-tól ismét a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja. |
|