|
|
![]() ![]() Simkó János, elnök
▪ Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a moszkvai Társadalomtudományi Akadémián, Londonban a BBC Word Service-nél, Kölnben a Deutsche Welle és a német Gazdasági Minisztérium médiamenedzser kurzusán, továbbá Torontóban CBC, és Washigtonban az NPR kurzusain végezte ▪ 1986-2001 között a Magyar Rádióban főmunkatárs, vezető szerkesztő, szerkesztőségvezető, alelnök, igazgató, az utolsó hat évben a topmenedzsment tagja ▪ 2002-2003 közt a Klubrádió programigazgatója, majd ügyvezető igazgatója, illetve a Bálint György Újságíró Akadémia igazgatója ▪ 2003 márciusától augusztusáig a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Kommunikációs Központ vezetője ▪ 2003-2005 között a Gazdasági Rádió főszerkesztője, majd 2006-2007–ig a Develor Tanácsadó Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, 2008. február 1-től a Főgáz Zrt. vezető trénere ▪ 2006-tól a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségi tagja, 2008. február 23-tól a kuratórium elnök 15 éve tanít „Médiaismeret”, „Közszolgálati rádiózás és televíziózás”, „Marketingkommunikáció”,és „PR” c. tárgyakat a CEU-n, a Miskolci Egyetem Marketing Intézetében, korábban a Kodolányi János Főiskolán és a SZTE Médiaintézetében ▪ Társadalmi funkciók: 2003-tól a Junior Achievement Magyarország Kuratóriumi Elnökségének tagja, 2004-től az Európai Párbeszéd Alapítvány Kuratóriumának elnöke ▪ Elismerései: Pulitzer Emlékdíj, Tolerancia Díj, Sajtószabadság Díj, Kultúráért és Művészetért Díj, valamint számos nívódíj
![]() |
|