![]() ![]() „Arcélek” – beszélgetések a magyar nagyvilágban
Megjelent Csáky Zoltán, a Duna Televízió műsorvezetőjének új könyve, A Jóisten politikája.
![]() A nemrég a Duna Televízió örökös tagjává választott, a csatorna alapítói közé tartozó újságíró – aki emellett többek között Julianus-díjban, Sajtótisztességért-díjban és Pethő Sándor-díjban is részesült - a Nemzet Televíziójában hetente látható portréműsorában, az Arcélekben olyan személyiségeket mutat be, akik magatartásukkal, munkájukkal, cselekedeteikkel példát mutatnak a közösségnek. A Beszélgetések a magyar nagyvilágban alcímű kötetben ezen interjúk egy részét olvashatják, többek között Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel, Ferge Zsuzsa szociálpolitikussal, Haszmann Pállal, a csernátoni tájmúzeum vezetőjével, Bilibók Ágoston nyugalmazott vasutassal, a történelmi Magyarország gyimesbükki őrházának gondnokával, Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspökkel, Görgey Gábor íróval, vagy Bethlen Farkas verőcei polgármesterrel. A kötetben az interjúkon kívül megtalálható a szerző A magyarságról, Erdélyről, a médiáról – másképp című, Zürichben elhangzott előadásának írott változata, beszélgetést olvashatnak Egyed Ákos történésszel arról, kik a székelyek, valamint a Nem vagyunk árvák, van édesanyánk... /Moldvai csángómagyar keresztalja útja Klézsétől Csíksomlyóig/ című dokumentumfilm forgatásakor készült interjúkat is elolvashatják. „Csáky Zoltán és a Duna Televízió mondhatni együtt indulnak, hogy a Kárpát-medencében, Európában és Észak-Afrikában, majd a Duna Televízió II., azaz az Autonómia csatorna üzemeltetése óta a nagyvilág magyarjai a műholdas kommunikáció révén egymást kereshessék, és egymást meg is találják… Csáky Zoltán televíziós szerkesztőmunkájában nem csupán eseményeket és adatokat rögzít. A kommunikációs munkásnak és alkotónak azt a szerepkörét választotta, hogy a beszélgetőtársaiba, interjúalanyaiba valósággal szuggerálja az egyetemes kultúra értékei mellett a magyarságszolgálat, az értékteremtés szükségességét…” – méltatta a szerzőt Sylvester Lajos a Julianus-díj átadásán. |