![]() ![]() Házhoz hozzuk a fesztivált!
Debreceni Campus élőben a Dunán.
A Duna Televízió idén élőben jelentkezik a keleti régió egyik legnagyobb nyári rendezvényről, a Debreceni Campus Fesztiválról.
Július 23-tól 25-ig minden nap összefoglalókat, koncertfelvétel részleteket, a fesztiválon fellépő művészekkel készült interjúkat láthatnak nézőink csatornánk programján az élő bejelentkezések mellett. A debreceni Nagyerdőben idén több mint 200 fellépő műsorát láthatják a fesztiválozók július 22-26. között. A Duna Televízió nézői Teszári Nóra és Szebeni István műsorvezetők segítségével kapnak ízelítőt a fesztivál hangulatából, részleteket láthatnak a koncertekből, bepillantást nyerhetnek a cívis város egyetemi életébe, helyszíni stúdiónkban pedig zenészeket, humoristákat és más fellépő művészeket ismerhetnek meg.
Július 23-án, csütörtökön este 22.00-kor élőben tudósítunk a világhírű finn rockerek, a THE RASMUS koncertjéről, majd összefoglalót láthatnak többek között a Kispál és a Borz, a népzenét mesterien elektronikába öntő Goulash Exotica és a Száztagú Cigányzenekarból ismert prímás, Farkas Róbert szórakoztató formációja, a Budapest Bár koncertjéből. Péntek este ismét 22.00-kor jelentkezünk a helyszínről. A fesztivál másnapján a jamaikai zenét más műfajokkal ötvöző Irie Maffia, a műfajteremtő Quimby, és a hatvan évesen is falrepesztő blues-csapást mérő Deák Bill Gyula szórakoztatja a közönséget. A Campus azonban nem csak a zenéről szól: beszámolunk a Bud Spencer és Terence Hill show-ról, és a fesztivált kísérő városi programsorozatról. Szombat délután 17.00 órakor jelentkező adásunk az idei Balatonfüredi Anna-bálhoz kapcsolódik. Balatonfüreden nagy esemény a bál már 184 éve, de a Duna Televízióban is hagyomány ez az ünnep. Július 25-én, szombaton a közszolgálati adó ismét a reformkor legelegánsabb báljával és számos, az eseményhez kapcsolódó programmal várja nézőit. Az idei Anna-bálon Debrecen városa díszvendégként vesz részt a népszerű mulatságban, polgármestere Kósa Lajos lesz a bál fővédnöke. A cívis város is megmutatkozik a jeles napon: 17 órától a Duna Televízió nézői bepillanthatnak a többnapos Debreceni Campus Fesztiválba, megnézhetik a Virágkarnevál előkészületeit, és neves művészekkel is találkozhatnak.
|
Szlovákiában is elkezdődött a tanév. A tantermek falára kikerültek az állami szimbólumok....
A rendőrség szerint egy videofelvétel is igazolja, hogy Csao Fej ölhette meg a lányt....
A Fidesz főpolgármester-jelöltje a politikai szövetség ellenére sem adná fel önállóságát....
Még több ezer ajánlószelvény hiányzik ahhoz, hogy Jávor Benedek elindulhasson....
Nem egyértelműek a frissen beérkezett szakvélemények....
A régi épületbe a Református Gimnázium költözik, az új épületben kevés a hely....
A kiállítás az épülő Zsolnay Kulturális Negyedben kapott helyet....
|