![]() A most futó programot 2009 januárban indították el a Nemzetközi Valutaalappal.
![]() A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nyílt közbeszezrési pályázatot írt ki.
![]() A fővárosban a tél végén sem változik a fogyasztók által fizetendő távhőár.
![]() Meglepő adatokat rejt a MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének tanulmánya.
![]() 250 milliárd a gazdaság stabilitására és az előre nem látható események kezelésére.
![]() Eddig hét szálloda minősítése történt meg, kilencvennél van folyamatban az eljárás.
![]() Ez a legalább három gyermeket nevelő családokat illeti meg.
![]() Kevés világos előrejelzést adott a világválság közeledtéről a Nemzetközi Valutaalap.
![]() A maradásról nyilatkozók 63,3 százaléka 26-40 éves.
![]() Ezek nem érik el a fennmaradáshoz szükséges kétezer fős létszámot.
![]() A PSZÁF-hoz fordulnak a fogyasztóvédők a bankadó áthárítása miatt.
![]() A hazai búza lassan elfogy, s ha importból őrölnek, akkor a liszt ára 145 forint is lehet.
![]() Új alapokra helyezik a hátrányos helyzetű települések támogatását.
![]() Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium az előző kormányokra jellemző gyakorlattal.
![]() Az új biztonsági alap tovább erősítheti Magyarország hitelességét.
|
|