Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Erélyes reformok és eltökéltség
Erélyes reformok mellett álltak ki a hét legfejlettebb ország pénzügyminiszterei.
Szerző: Korpa BélaForrás: Váltó
2010.02.09. kedd 9:39

Erélyes reformok mellett álltak ki a hét legfejlettebb ország pénzügyminiszterei, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg az elmúlt évihez hasonló mély pénzügyi válság.

Ugyanazt az eltökéltséget sugározta a hét pénzügyi korifeus nyilatkozata a hét végi kanadai csúcstalálkozójukat követően, miszerint olyan reformokat kell megtenni, amelyek eleve meghiúsítják egy újabb pénzügyi válság kirobbanását.

 

Nem kellett különösképpen győzködnünk egymást arról, hogy mindannyian ugyanazt akarjuk: reformokkal útját állni egy a mostanihoz hasonló válság kialakulásának. A rendszereink még valamelyest különböznek egymástól, de az egységes standardok alkalmazásával célt érhetünk – közölte Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.

 

A pénzügyminiszterek egyetértettek abban is, hogy a gazdaságélénkítési programokat mindaddig működtetni kell, amíg a globális fellendülés meg nem szilárdul. Közben jut idő a bankrendszer reformjára is.

 

Christine Lagarde francia pénzügyminiszter szerint egyetlen intézkedésnek sem szabad veszélyeztetnie a folyamatos és fenntartható fellendülést.

 

A pénzügyminiszterek megegyeztek abban is, hogy elengedik a földrengés sújtotta Haiti összes államadósságát és hosszú távon támogatják az ország újjáépítését.

Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.