Az országgyűlési jegyzőkönyvek nemcsak az elhangzott felszólalásokat, hanem a
teremben történt eseményeket, a bekiabálásokat, a tapsokat és a derültséget is
rögzítik. A tavaszi és a nyári rendkívüli ülésszak 27 ülésnapján mindegyikre bőven
lehet példát találni.
A szimbolikus gesztusok már az alakuló ülésen megjelentek: miközben a képviselők
az esküjüket tették le - a jegyzőkönyv szerint - Vona Gábor (Jobbik) Magyar Gárda-mellényt
viselt, az MSZP-frakció tagjai pedig emiatt a jobbikosoknak hátat fordítva mondták
az eskü szövegét.
A Jobbik-frakció tarkóra tett kézzel vett részt a szabálysértési törvény módosításának
szavazásán, és hogy tiltakozásuk még egyértelműbb legyen, Gaudi-Nagy Tamás a voksolás
alatt be is kiabálta, hogy "lex gárda".
Szintén a Jobbik akciója volt, hogy Novák Előd - a képviselők megfegyelmezése
érdekében - egy karikás ostort adott át az ülésvezető Latorcai Jánosnak, aki erre
annyi jegyezett meg, bajban lesz, mert erről bevallást kell majd készítenie.
Más humoros esetek is történtek az első ülésszakon, ahol a viszonylag sok új
képviselő és a Ház vezetésében újoncként résztvevők tanultak bele a szerepükbe.
Egy mentelmi ügy kapcsán vált mindenki számára világossá, hogy két Varga László
van a parlamentben. Akit érintett az ügy, a szocialista politikust, nem akart
hozzászólni a vitához, akit pedig nem érintett, a KDNP-st és nem is beszélhetett
volna, azt mondta a plénum előtt, nem tudott róla, hogy őt nem Varga Lászlónak
hívják.
Az esetet végig bekiabálások kísérték, mindkét oldalról elhangzott, hogy "micsoda
különbség".
A parlamenti üléseken amúgy is sok a bekiabálás. A jegyzőkönyvek szerint az LMP-t
kivéve ebben minden párt jeleskedik.
A bekiabálásokból derül ki például, hogy Lamperth Mónika lánya férjhez ment.
Az MSZP-s képviselő ezt Soltész Miklósnak kiabálta oda, aki a szocialisták elmúlt
nyolcévi felelősségét firtatta abban, hogy 10 ezer házassággal kevesebb köttetett
2002 óta egészen mostanáig.
A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma államtitkárának a Jobbik is odaszólt, miután
a politikus azt mondta: a KDNP-frakcióban 36 képviselő van, 83 gyermekkel, a Jobbiknál
1,1 gyermek az átlag. Az ellenzéki párt egyik képviselője a jegyzőkönyv szerint
erre azt kiabálta be: "fiatalabbak vagyunk húsz évvel".
Amikor Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető arról beszélt, hogy nincsenek
csontvázak a szekrényben, Pálffy István (KDNP) a jegyzőkönyv szerint hangosan
hozzáfűzte, hogy szekrény sincs.
Vágó Gábor (LMP) egy felszólalásában arra panaszkodott, hogy a többségi kormánypárti
frakciók unják a vitát, unják a parlamenti munkát. A képviselőcsoportoktól válaszként
a "téged" szót kapta. Lamperth Mónika a figyelem hiányát rótta fel, neki a Fidesz-frakcióból
azt kiáltották, hogy ezt ki kell érdemelni.
Ujhelyi István (MSZP) Orbán Viktor értékelő beszéde alatt nyilvánított hangosan
véleményt. Amikor a kormányfő arról beszélt, hogy a nemzeti centrumban a baloldali
szavazók is ott vannak, a szocialista politikus azt kérdezte: "név szerint?".
L. Simon László (Fidesz) nem bekiabálással, hanem egy gesztussal válaszolt arra
a kritikára, hogy egy törvényjavaslathoz nagyon felháborító indítványt nyújtott
be, amiből a kritikák szerint kiderült, hogy megint maga fele hajlott a keze.
A politikus erre mindkét kezét behajlítva maga elé emelte - olvasható az ülésnap
jegyzőkönyvében.
A legnagyobb vihart Novák Előd (Jobbik) okozta, aki Meggyes Tamás mentelmi jogáról
történő szavazáskor a "lógjon" szót kiabálta. A Jobbik képviselője ezt nem tagadta,
de azt mondta, a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatban tette a megjegyzését,
ezért kiabálta, hogy "függesztődjék fel, azaz lógjon". Hozzátette, hogy a bekiabálás
"klasszikus parlamenti műfaj", és pártja nem bünteti "a radikalizmust, a szókimondást,
a humornak ezt a formáját". A képviselő végül elnézést kért tettéért.
A bekiabálások miatt egyébként éppen egy jobbikos politikus emelt szót az Országgyűlésben.
Volner János ezt a politikusi arcátlanság kategóriájának nevezte.
A jegyzőkönyv szerint L. Simon László erre Harrach Pétert (KDNP) idézte, aki
szerint a bekiabálás a parlamenti kultúra része.