Információik szerint a belső ellenőr levelében az állt, hogy évente több milliárd
forintot törvénytelenül, esetenként fiktív számlák alapján fizet ki a BKV, továbbá
már évek óta lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat fogadnak be, és ehhez
kapcsolódóan csalnak az áfával, szja-val, tb-vel.
A Főpolgármesteri Hivatal azonban - a HVG Online szerint - azzal utasította el
a panaszt, hogy a belső ellenőr nem írt konkrétumokat, így nem is válaszoltak
a revizornak, és az általa kért személyes találkozó sem jött létre Demszky Gáborral.
A Főpolgármesteri Hivatal a HVG-nek úgy válaszolt: "a hivatal munkatársai tájékozódtak
a BKV-nál, és úgy találták, hogy alapvetően a levélíró és közvetlen felettese
közötti személyes konfliktusról van szó".
A belső ellenőr azonban leírta levelében, hogy munkaügyi konfliktusa van felettesével,
mivel belelát a gazdasági és pénzügyekbe. Az ellenőrt nem sokkal később elbocsátották,
emiatt munkaügyi pert indított a cég ellen.
A HVG Online információi szerint ezután a volt belső ellenőr továbbra is írt
leveleket Demszky Gábornak. Ezekre 2007 decemberében Hagyó Miklós akkori főpolgármester-helyettes
válaszolt: munkaügyi természetű problémáról van szó, ezért nem kívánnak vele foglalkozni.
Közölte, hogy az ügy a felügyelőbizottságra tartozik, ezért a panaszt továbbította
a testületnek.
A revizor ezután Szabó Máté ombudsmanhoz fordult. Ő tájékoztatást kért a hivataltól,
de ugyanazt a választ kapta Hagyó Miklóstól, mint korábban a belső ellenőr.
A HVG Online úgy tudja, hogy az felügyelőbizottság végül azért nem vizsgálta
az ügyet, mert - akkori elnökének elmondása szerint - "nincs elég apparátusa".
Demszky: Vajda Pál és Hagyó Miklós vizsgálta a revizor leveleit
A hvg.hu hírére reagálva Demszky Gábor az MTI-nek azt mondta: miután megjelent a cikk, utánanéztek,
hogy mi is volt ez az ügy. Mint mondta, írt nekem valaki, azt - mivel a cégfelügyelet
körébe tartozott - kiszignálta először Vajda Pálra (MSZP) azzal, hogy vizsgálja
ki: a BKV-nál ez "áll vagy nem áll". A később érkező újabb levelet pedig Hagyó
Miklósra (MSZP) szignálta ki, aki akkor a helyettese volt - mondta. Hozzátette:
a vizsgálatok azt állapították meg, hogy "tökéletesen megalapozatlanok" voltak
a levélben foglaltak, amelyeknek "semmi, de semmi köze nincs a jelenlegi ügyhöz".
A főpolgármester úgy tudja, a levél írója válaszlevelet is kapott. Az egész dokumentáció,
hogy mit kapott a hivatal és mit vizsgált, megtekinthető a városháza kommunikációs
igazgatójánál. Arra a kérdésre, hogy újra vizsgálni kívánják-e a levél tartalmát,
azt mondta: ezt már az újságírókra bízza.
Általánosságban szólva elmondta: amennyiben ilyen levél érkezik hozzá, akkor
azt kiszignálja vagy a főjegyzőnek vagy helyetteseknek, hogy vizsgálják ki.