Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Alig egy nap alatt kilenc millió forintot gyűjtött a Duna Tv
Felajánlásokat hétfő 23 óráig lehet tenni a 0036 1 489-18-88-as telefonszámon.
Szerző: Szabó BernadettForrás: Duna TV
2010.06.07. hétfő 11:07

Már kilenc millió forintot ajánlottak fel a Duna Televízió adományvonalán keresztül. Hétfő estig várjuk az árvízkárosultak javára tett felajánlásokat.

Aki segíteni szeretne, hívja a 0036 1 489-18-88-as vezetékes, normál tarifás telefonszámot, vagy írjon az arviz@dunatv.hu e-mail címre. Az e-mailben kérjük, írja meg nevét, lakhelyét és a felajánlott összeget.

A Duna Televízió munkatársai ma este 11 óráig, holnap reggel 9 és este 11 óra között, hétfőn pedig reggel hattól este 11 óráig fogadják a nézők telefonos felajánlásait.

„Azt gondolom, hogy nem kérdés, hogy valahogy segítsen az ember. Én otthonról, Budapest belvárosából, a betonozott útról, az ötödik emeletről igazán olyan sok mindent nem tehetek, és döbbenten nézem, hogy emberek életét, hogy teszi tönkre egy ilyen katasztrófa, ezért valahogy szeretnék segíteni. Ha homokzsákot cipelni most nem is tudok, nem vagyok abban a helyzetben, akkor legalább így.” – mondta Teszári Nóra, műsorvezető, aki ezúttal az egyik telefonos munkatárs is.

Videó lejátszása
Nyomtatás