Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Sólyom László fogadta Elie Wieselt
A Nobe-békedíjas író szerint ki kell állni az emberi jogokért.
Szerző: Monostori KárolyForrás: Duna TV Híradó
2009.12.10. csütörtök 18:26

Az államfő szerint az előítéletek miatt fontos a zsidó kultúra megismertetése a most felnövő generációkkal.

Sólyom László a Sándor palotában fogadta a Magyarországon tartózkodó Elie Wieselt. A magyarországi zsidóság helyzetéről is tárgyaltak. Az államfő szerint az előítéletek miatt fontos a zsidó kultúra megismertetése a most felnövő generációkkal. A magyar származású, Nobel-békedíjas író azt mondta: ki kell állni az emberi jogokért. 23 éve kapta az elismerést, de szerinte azóta alig változott valamit az emberi jogok tiszteletben tartása.

Az író hozzátette: "Vegyük példaként Iránt, ahol fiatal emberek tömegei tiltakoznak emberi jogaik megsértése miatt és mi nem teszünk semmit. Vagy a mianmari ellenzéki Aung Suu Kyi érdekében mit teszünk, hogy megszabaduljon háziőrizetéből és még sokáig sorolhatnánk a példákat, a helyeket, ahol világszerte megsértik az alapvető emberi jogokat. A mi feladatunk, hogy emeljük fel a szavunkat és szóljunk az érdekükben".

Videó lejátszása
Nyomtatás
Kapcsolódó anyagok
Kapcsolódó anyagok