Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Késésben a Magyar EU-elnökség
Az előző kormány miatt lemaradás mutatkozik a felkészülésben és a költségvetésben is.
Feldolgozta: Kavin FerencForrás: MTI
2010.07.29. csütörtök 19:06

A 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre való felkészülést akadályozzák az előző kormánytól örökölt hiányosságok – hangzott el egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

A kormány július 28-án - Győri Enikő EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár és Robák Ferenc kormánybiztos előterjesztésében – áttekintette a felkészülést a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre. A magyar elnökség alatt tizenöt nem hivatalos miniszteri konferenciát, egy keleti partnerségi csúcstalálkozót és egy ASEAN külügyminiszteri értekezletet tartanak.

A tájékoztatón elhangzott: lesújtó az, amit az az előző kormánytól örökölt a jelenlegi kabinet; a 2010-re előirányzott 9 milliárd forintból például 2,1 milliárd hiányzik. Azért, mert ezt az összeget a külügy külföldi ingatlanjainak értékesítéséből akarták fedezni, ennek azonban nyoma sincs. A felkészülésre idén eddig 5,5 milliárdot költöttek el, a kormány szeptemberben dönt az idei és a jövő évi elnökségi költségvetésről – tették hozzá.

Kijelentették: az előző kormány nem dolgozott ki elnökségi kommunikációs stratégiát, így az új kormányra vár az „elnökségi üzenetek” kidolgozása, amelynek középpontjában egyébként az „Európa nem önmagáért, hanem polgáraiért van” gondolat áll.  „Magyarországnak nem hozott annyit az EU-tagság, mint hozhatott volna, az országnak bátrabban kell vállalnia identitását” – fogalmazott Győri Enikő, aki bírálta az elődöket a személyi felkészülés elégtelensége miatt is. 

A külügy új vezetői a tervezett 95 helyett csupán 26 emberrel töltik fel a külképviseleteket, az esetleges létszámhiányt inkább átcsoportosításokkal akarják megoldani. Személyi változás várható a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az ENSZ genfi és New York-i magyar képviseletén, ahonnan vissza is hívnak diplomatákat – hangzott el. Győri Enikő megemlítette, hogy egy New York-i diplomatastátus terhére küldött ki az előző kormányzat egy nyolc osztályt végzett gépkocsivezetőt.

A munkatársaknak ugyan több mint egy évvel ezelőtt megkezdték laptopok beszerzését, ám azok ma is a külügyminisztérium pincéjében porosodnak, és az elavulás fenyegeti őket – közölte Győri Enikő, aki elmondta, hogy – a takarékosság jegyében – nem fognak önálló magyar elnökségi honlapot kidolgozni, mivel a jelenlegi belga elnökség honlapját fel lehet használni erre a célra.

    Robák Ferenc, a magyar EU-elnökség operatív feladatai előkészítésének és lebonyolításának összehangolásával megbízott kormánybiztos elmondta: az a cél, hogy a rendezvények a lehető legkevésbé zavarják meg a főváros életét, és bár a delegációkat Budapesten helyezik el, nem lesznek útlezárások, igyekeznek „felfordulás nélkül” lebonyolítani a találkozókat. Jelentős csúszások vannak máris – tette hozzá –, mert az előd nem írt ki logisztikai közbeszerzést, így a színhelyekről, a küldöttségek mozgatásához szükséges autóparkról stb.

Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.