A lap szerint az utalványokat csak a gyermekek intézményi ellátására lehetne
fordítani. A Magyar Nemzet azt írta, hogy a tanulmány szerzői a jelenlegi bölcsődei
finanszírozási rendszer helyett egységes normatíva minimumot vezetnének be, amelynek
összegét bármelyik típusú intézmény megkapná.
A MeH megbízásából a Budapest Intézet által készített elemzés az 1-3 éves gyermekek
napközbeni férőhelybővítésére tesz javaslatot úgy, hogy a fenntartás ne jelentsen
nagyobb terhet az államnak, mint a jelenlegi mintegy 26 ezer férőhelyé - olvasható
a lapban.
A Magyar Nemzet szerint az elemzés arra tesz javaslatot, hogy a kormány tegye
lehetővé a jelenleg ingyenes ellátást biztosító önkormányzati bölcsődéknek, hogy
a gyes összegével egyenlő, havi 28 500 forintos térítési díjat szedjenek a szülőktől.
A lap megjegyzi, hogy az elemzésben magyarázatul azt hozzák fel, hogy az európai
országokban átlagosan 20 százalékos a szülői hozzájárulás aránya a bölcsődés korú
gyerekek intézményi ellátásában.
A kormányszóvivő cáfolja
Szollár Domokos hangsúlyozta: a Budapest Intézet honlapján bárki számára hozzáférhető
tanulmányban szereplő javaslatokat a kormány nem tárgyalta, így annak álláspontját
nem is tükrözheti. Az kizárólag a tanulmányt elkészítő kutatók álláspontját tükrözi
- jelentette ki. Hozzátette: a még 2008-ban, a MeH Gyermekesély Irodája által
megrendelt tanulmány az 1-3 éves gyermekek nappali ellátása bővítésével foglalkozik.
A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a gyessel és gyeddel kapcsolatos
kérdésekben is ismert a kabinet álláspontja, hiszen 2009 tavaszán már döntött
erről a kabinet.
Szollár Domokos leszögezte: a kormány a szükséges döntéseket tehát meghozta ezen
a területen és nem tervez újabb intézkedéseket
Felidézte: az Országgyűlés május végén elfogadta a családtámogatási rendszer
átalakítására vonatkozó javaslatokat. Az átalakítások célja a foglalkoztatottság
növelése és a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzése
volt. Indoklása szerint minderre azért volt szükség, mert a női foglalkoztatási
ráta Magyarországon európai összehasonlításban nagyon alacsony, amelyhez az időtartamukat
tekintve bőkezűnek mondható gyermekgondozási támogatások is hozzájárulnak.
A kormányszóvivő kitért arra: a kabinet a családtámogatási rendszer átalakítása
mellett több olyan – egymásra épülő – intézkedést tervez, amelyek ösztönzik, elősegítik
a gyermeket vállaló nők munkaerőpiacra történő visszatérését. Ennek egyik legfontosabb
eleme a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése - tette hozzá.
Emlékeztetett arra: a kormány 2012-ig 15-16 ezer új férőhellyel kívánja bővíteni
a nappali ellátást és a már megkezdett és most kiírandó pályázatok révén addigra
7.800 bölcsődei, valamint integrált óvodai-bölcsődei férőhelyet hoz létre.
A kormány január 1-jétől húsz százalékkal megemelte a csoportlétszámokat, amellyel
további ötezer férőhely jön létre.
Szollár Domokos felidézte azt is, hogy a kormány új intézményként létrehozta
a családi gyermekfelügyeletet, amely a napközihez hasonlóan állami normatívát
kap. A családi gyermekfelügyelet 2012-ig újabb ezer-ezerötszáz gyermek nappali
ellátását oldhatja meg.
Mint mondta, a gyermekek nappali ellátásának fejlesztése mellett a kormány célzottabbá
teszi a nők munkaerőpiaci visszatérését elősegítő komplex foglalkoztatási programokat.
Példaként említette, hogy januártól a közszférában a gyesről, gyedről visszatérőket
saját kérésükre kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni legfeljebb a gyermek hároméves
koráig.