"Nem véletlenül mondtam, hogy készül majd egy leltár, addig felesleges vagdalkozni"
- így reagált a Duna Televízió Hattól nyolcig műsorának nyilatkozó Tarlós István
a főváros pénzügyi helyzetéről napvilágot látott ellentmondó nyilatkozatokra.
A várospolitikus szerint a leltár megmutatja majd, mennyi pénz hiányzik a négyes
metró befejezéséhez, mekkora Budapest eladósodottsága. Mint mondta, utóbbi vonatkozásban
"a jelek nem jók", hiszen csak a BKV külső-belső adósságállománya együttesen megközelítheti
a négyszázmilliárd forintot.
Tarlós megismételte korábbi észrevételét: érdemes odafigyelni Atkári János szavaira.
Azaz: a főváros sokkal rosszabb pénzügyi-gazdasági helyzetben van annál, mint
ahogy azt Demszky Gábor "kissé eufemisztikusan felrajzolta a budapestieknek";
az kétségtelen hogy a város mozgástere pénzügyi szempontból rendkívül beszűkült
- szögezte le a fideszes jelölt.
A BKV lehet az egyik "sötét ló"
Közel hét és fél milliárd forintot hiányol az MSZP a kormány részéről a főváros
felé, mondván: ennyit kellene a kormányzatnak utalni BKV-támogatásként. A kormányzat
viszont akár többet is szánna erre a célra, viszont az új városvezetéssel kíván
tárgyalni erről - hangzott a Duna Televízió felvetése.
Az MSZP kommunikációja ismét üres - reagált Tarlós István. Kijelentette: éppen
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje kötött olyan támogatási megállapodást
a BKV-ról - még kormánybiztosként - a fővárossal, amelynek értelmében a kormányzati
támogatás állandó tarifaemeléshez kötött. Magyarán: ha a kabinet most betartaná
ezt a megállapodást, tarifát kellene emelni a tömegközlekedésben - szögezte le
a politikus.
Hozzátette: ők sokkal komplexebben értelmezik a BKV talpra állítását és általában
a közösségi közlekedés helyzetének megváltoztatását. "Október harmadika után erről
valóban lesz egy egyeztetés, és a kormány valóban több segítséget akar adni, mint
a BKV dolgozók másfél havi bérét kitevő összeg" - szögezte le Tarlós. Hozzátette:
a többlet támogatáshoz azonban arra van szükség, hogy a pontos helyzetfelmérés
után egy pontos stratégia alapján - aminek most két változata is van - eldöntsék,
mi legyen egyáltalán a BKV-val.
Közbiztonság, közrend, hajléktalan kérdés
Főpolgármesterré választása esetén a közbiztonságot és a közrendet a rendőrséggel
együttműködő, előbbi dominanciája mellet dolgozó, "tabula rasa"-val újjászervezett
közterület-felügyelettel kívánja megoldani a Fidesz főpolgármester-jelöltje. A
szervezet szabálysértési bírságolási hatásköröket kapna, nagyon komoly, preventív
jelleggel alkalmazott, azonnal érvényesíthető bírságokkal.
Ami a hajléktalanokat illeti, róluk Tarlós István azt mondta: gondoskodni kell
a biztonságukról, közmunkákat kell számukra szervezni. Akik pedig még ilyen körülmények
mellett sem hajlandók sem dolgozni, sem pedig a gondoskodást igénybe venni, azokkal
szemben hatóságilag fel kell lépni, mert a város bizonyos pontjai lassan funkcionálisan
használhatatlanná válnak.