Klein Dávid, aki kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, elmondta: bár egyszerre
többen ereszkedtek le a rögzített kötélpályán az előretolt alaptábor felé, Várkonyi
László volt az egyetlen, akire rázuhant a jég. Hozzátette, hogy a mintegy öt méterrel
Várkonyi László mögött haladó amerikai hegymászónak már nem esett baja.
Várkonyi Lászlót és Klein Dávidot április 26-án sodorta el egy jégomlás a Himaláján,
körülbelül 7000 méteres magasságban. Az 54 éves Várkonyit három nap elteltével
holttá nyilvánították.
A két hegymászó a Dreher 24 Everest Expedíció keretében a világ legmagasabb pontja,
a 8850 méteres Csomolungma (Mount Everest) oxigénpalack nélküli megmászására készült,
a magyar alpinisták közül elsőként.
Balesetük körülményeit felidézve Klein Dávid elmondta: április 26-án szeles idő
volt, és miután azt látták, hogy rajtuk kívül senki sem mozog 7000 méter fölött,
ereszkedni kezdtek, abban bízva, hogy az 5300 méteren fekvő alaptáborban oxigéndús
környezetben pihenhetik ki magukat.
Amikor ereszkedés közben roppanásszerű tompa hangot hallott, és meglátta, hogy
a jég omlani kezd, úgy vélte, hogy a köztük lévő 15-20 méteres távolság miatt
Várkonyi Lászlót elkerüli a lavina - fűzte hozzá.
Klein Dávidot elsodorta a jégomlás, így a jégfal alá zuhant, és ott lógva maradt.
Mint mondta, abban reménykedett, hogy Várkonyi László megúszta a balesetet, "és
intézkedik". A hegymászót végül serpák segítségével húzták fel, ők kísérték vissza
a táborba.
Klein Dávid elmondta: ott egy, a jégfalról és így a balesetről is fényképeket
készítő új-zélandi hegymászó közölte vele, hogy lentről jól látszott, amint mindkettőjüket
eléri a jégomlás, és amíg őt csak elsodorta, Várkonyira rázuhantak a jégtömbök.
Kérdésre válaszolva Klein Dávid kijelentette: minden csúcskísérletkor van, amit
lehetett volna másképp csinálni, hibát azonban nem követtek el. Hozzátette: minden
másképp történt volna, és most valahol máshol gyászolnának, ha ereszkedés közben
nem állnak meg fényképezni, ám ezeknek a gondolatoknak nincs értelmük. Mint mondta,
"könnyű helyen" érte őket baleset, ott, ahol nem jellemző a jégomlás.
Klein Dávid közölte: továbbra is szándéka, hogy oxigénpalack nélkül megmássza
a Mount Everestet, erre azonban az idén már biztosan nem tesz kísérletet. Emlékeztetett,
hogy noha a Csomolungmát eddig mintegy négyezerszer mászták meg, ezek közül mindössze
százötven volt oxigénpalack nélküli mászás.
"Bár mindkettő fantasztikus sportteljesítmény, érezhető a különbség" - fogalmazott.
A hegymászó elmondta még, hogy szerdán meglátogatja elhunyt társának családját
és abban bízik, hogy Várkonyi László erős, életvidám és a hegymászásra nem rekordok
sorozataként, hanem életformaként tekintő emberként marad meg az emberek emlékezetében.
Várkonyi László, a palack nélküli hegymászás magyar rekordere korábban bejárta
a Magas-Tátrát, a Kaukázust, az Andokot és három nyolcezres hegy megmászásában
is részt vett. 2002 tavaszán a Mount Everest nepáli normál útvonalán 8770 méterig
jutott, 2007-ben pedig a hegycsúcs tibeti oldalán Klein Dáviddal együtt 8600 méterről
fordult vissza.
A mostani expedíció indulása előtt Klein Dávid azt mondta: a céljuk az, hogy
feltegyék az i-re a pontot. A két hegymászó április 3-án lépett be Kínába, és
a tervek szerint június 8-án hagyták volna el az országot Nepál felé.