![]() ![]() Ágoston Tamás: „lehallgattak bennünket”
Magánbeszélgetést hallgattak le kónyon.
![]() „Egyszerűen lehallgattak bennünket” - nyilatkozta a vasárnap nyilvánosságra került kónyi hangfelvételen megszólaló egyik férfi a Kisalföldnek. A megyei napilap keddi számában Ágoston Tamás, az októberi önkormányzati választáson induló képviselőjelölt sajnálatosnak nevezte, hogy politikai ellenfeleik a magánbeszélgetéseik kihallgatásával igyekeznek lejáratni őket. Közlése szerint körülbelül egy hónappal ezelőtt, a helyi vendéglő különtermében, nyolcszemközt beszélgettek, s nem tudja, ki vehette fel az elhangzottakat. A nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszélgetnek a Fidesz–KDNP pártszövetség támogatását élvező önkormányzati képviselőjelöltek, illetve a polgármesteri mandátumért induló Németh Marica, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata segítené Aller Imre helyi polgármester „leváltását”. A felvételből az is kihallható, hogy ehhez fideszes politikusok segítségére is számítottak. A Fidesz hétfőn elhatárolódott a hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől - emlékeztet a napilap. „Egyszerűen lehallgattak bennünket. Vagy egy előre bekészített mobiltelefonnal,
vagy egyéb hangrögzítő berendezéssel. Azt viszont szintén sajnálatosnak tartom,
hogy politikai ellenfeleink a magánbeszélgetéseink kihallgatásával igyekeznek
lejáratni bennünket” – mondta a lapnak Ágoston Tamás.
Az újság kérdésére, miszerint befolyásolja-e az eset a jelöltségüket, illetve,
hogy miért nem fordultak egyszerre az Állami Számvevőszékhez, nem kívánt válaszolni.
A kónyi hangfelvétel szereplői közül Németh Marica polgármesterjelölt a Kisalföldnek
nem kívánta kommentálni a történteket. Ágoston Tamással közösen írt közleményükben
elismerték, arról beszélgettek, hogy a kónyi önkormányzatnál általuk észlelt törvénytelenségekre
fel kell hívniuk a figyelmet. „Azt viszont már sajnáljuk, hogy így közelítettük
meg a témát, de a szándékaink tiszták. Képviselőként azonban kötelességünk a közpénzek
törvényes felhasználásának biztosítása, és szükség esetén a törvényességért felelős
intézmények tájékoztatása. Erről a kötelességünkről a jövőben sem mondunk le”
- írták.
A napilap felidézi, hogy Aller Imre polgármester és Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron
megyei elnöke hétfőn sajtótájékoztatót tartott a településen. Molnár Csaba úgy
fogalmazott: az elmúlt húsz évben is páratlan zsarolási kísérletről van szó, és
a Fidesz gátlástalanságáról.
A Fidesz, szintén hétfőn, elhatárolódott a stop.hu portálon vasárnap megjelent
hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke
Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja ezt a magatartást,
„szó se lehet arról, hogy bárki (...) befolyásolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ)
vizsgálati menetrendjét”.
Hozzátette: a felvételen hallható személyeket nem a Fidesz, hanem a kormánypárttal választási együttműködésben álló Összefogás Kónyért nevű szervezet jelölte az önkormányzati választásra, pártja azonban a fentiek miatt hivatalosan is megtiltja a Fidesz nevének, illetve logójának felhasználását a szervezetet számára. A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési
képviselő cáfolta, hogy az üggyel összefüggésben beszélgetett volna a felvételen
hallható jelöltekkel.
Az Állami Számvevőszék csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve, és a saját ellenőrzési terve szerint végzi a munkáját - reagált a szervezet. Kapcsolódó anyagok
|
Kapcsolódó anyagok
Az ITTHON rovat további hírei
|