![]() ![]() Az Önök adományai négy falu felújítási költségeit fedezik
Köszönjük nézőink segítségét!
![]() A Duna Televízió nézői július elejéig 304 millió forintot gyűjtöttek össze a magyarországi árvízkárosultak javára. Az összeget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek utaltuk át. Mivel az összedőlt házak újjáépítését az állam magára vállalta, nézőink adománya négy teljes falu (Szendrő, Ócsanálos, Tolcsva és Erdőhorváti) felújítandó házainak költségeit fedezi, sőt még a nélkülözhetetlen ingóságok – például mosógép, bútor – pótlását is fedezi. A kárfelmérést mérnökök végzik el a településeken. A felmérés és a rendelkezésre álló pénzösszeg alapján károsultsági kategóriákat állapít meg a Segélyszervezet, egy-egy család így félmillió forinttól 6 millió forintig terjedő összeget kaphat. Így körülbelül 250-300 ház felújítására lesz lehetőség. A károsultak vásárlási utalványokat kapnak, melyeket helyi vállalkozóknál válthatnak majd be, a Segélyszervezet által előre meghatározott termékekre. Az eddigi tapasztalatok alapján az emberek többsége építőanyagot vett, de volt, aki tönkrement mosógépét pótolta. A Duna Televízió továbbra is folyamatosan ellátogat az árvízkárosult családokhoz és bemutatja műsoraiban, hová került a nézői által felajánlott összeg. Az adomány felhasználásáról a Segélyszervezet tételes elszámolást készít a Duna Televízió részére, amelyről honlapunkon tájékoztatjuk majd nézőinket. Az Önök adományaiból július 19-ig 333 millió forint gyűlt össze a magyarországi árvízkárosultak javára. A folyamatosan növekvő összeget szintén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számlájára fogunk átutalni.
Tisztelettel: A Duna Televízió Közönségszolgálatának munkatársai |
Az ITTHON rovat további hírei
|