Üdvözlöm, helyes lépés - így jellemezte röviden az Orbán-kormány által bejelentett
második Széchenyi Tervet Róna Péter közgazdász a Közbeszédben. Hozzátette: régóta
nyilvánvaló, hogy a hazai kis- és középvállalatok felkarolása és buzdítása a kiút
a jelenlegi válságból. "Minden olyan terv és elképzelés, ami ezt előmozdítja,
szerencsés" - mondta a szakember.
Szükségünk lesz a jóindulatra
Az IMF és az EU-tárgyalások kapcsán ugyanakkor kritizálta a kormányt. "Nem tartom
helyesnek, hogy megszakították és ahogy megszakították a tárgyalásokat az Európai
Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Ennek nincs értelme. Vannak nézetkülönbözetek,
vannak megoldandó problémák, de nem kell sem az EU-ból sem a Valutaalapból mumust
csinálni. Komoly problémáink vannak a nemzetgazdaság területén, nem lesz könnyű
a kilábalás, minden jóindulatra és segítségre szükségünk lesz" - érvelt Róna Péter.
Mást akar tőlünk az EU és mást az IMF
Az Európai Unió elsősorban amiatt aggódik, hogy Magyarország hatodik éve van
folyamatosan ún. túlzott deficiteljárás alatt. Ha 2011-ben sem sikerülne a költségvetési
hiányt a bruttó hazai össztermék, a GDP három százaléka alá vinnünk, akkor az
Unió - a jelenleg érvényes szabályok szerint - kénytelen lenne megvonni Magyarországtól
a közösségi támogatásokat. Ezzel például megoldhatatlanná válna a kormányzat azon
terve is, hogy a Széchenyi Terv érdekében átcsoportosítja az uniós forrásokat
- érvelt Róna Péter.
Azzal kapcsolatban, hogy az IMF hitelmegállapodás kapcsán milyen gazdasági mutatókat
kérhet jogosan a Valutaalap hazánktól, a szakember úgy látja: amíg vissza nem
fizetjük a hitelt, addig a pénzügyi szervezetnek joga van a 2008-ban vállalt mutatók
teljesítését ellenőrizni.
Úgy látja: jogosan kérdezhettek rá a legutóbbi tárgyaláson a jövő évi költségvetés
sarokszámaira, illetve arra is, hogy miként teljesítjük idén a 3,8 százalékos
költségvetési hiánycélt, mivel számításaik szerint három tized százalék ebből
nehezen lesz teljesíthető (Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Duna
Televízió szerda esti adásában beszélt arról, miért nem kíván és nem tud egyelőre
költségvetési sarokszámokat közölni a kormány - a szerk.).
Nem a Valutaalap rugalmatlan, hanem az uniós cipő szorít?
Róna Péter - reagálva a Valutaalap rugalmatlanságát bíráló nemzetközi véleményekre
- kijelentette: esetünkben a rugalmatlanság nem a Valutaalaptól jön, hanem abból
fakad hogy Magyarországnak jövőre mindenképpen teljesíteni kell a három százalékos
hiánycélt az uniós szabályok miatt. Ahhoz pedig, hogy ezt hitelt érdemlően hozhassuk
jövőre, idén tudnunk kell tartani a 3,8 százalékot. "Az IMF nem ragaszkodik sem
a háromhoz, sem a 3,8 százalékhoz. De ha az EU a támogatások visszavonására kényszerül,
mert nem hoztuk a három százalékot, akkor az egész dolog borul" - fejtette ki
álláspontját Róna Péter a Duna Televízióban.