Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Kötelező gyerekülés - megszűnő iskolabuszok
Az új tanévtől leállnak az iskolabuszok Győr-Moson-Sopron megyében.
Szerző: Döme OrsolyaForrás: Híradó
2009.05.14. csütörtök 12:39

A kormány 2007-es KRESZ módosítása értelmében ugyanis szeptembertől csak biztonsági övvel felszerelt járműveken utazhatnak a diákok. A Kisalföld Volán azonban nem tud eleget tenni az új szabályozásnak.

Tápszentmiklósra 3 szomszédos településről csaknem 100 kisgyerek jár iskolabusszal. A szolgáltatást az évi 9 millió forintos állami támogatásból finanszírozták eddig.

- Semmi másról nem szól a történet, mint arról, hogy újabb hatalmas összegű támogatásokat vonjanak el az önkormányzatoktól, hiszen az iskolabusz normatívát ezzel kilövi a kormányzat, lehetetlen helyzetbe hozza a településeket – véli Kovács József Tápszentmiklós polgármestere.

A polgármester levélben kérte a közlekedési minisztert a rendelet visszavonására. Egyébként a szülők sem értik a módosítás lényegét, és féltik csemetéiket.

A Kisalföld Volán igazgatóhelyettese szerint értelmetlen a rendelet, azt mondja: így nem tudnak eleget tenni a szabálynak.

- Hol tároljuk a két járat indulása közben? Mivel az autóbuszok nem alkalmasak arra, hogy ilyeneket tároljunk – mondta Bognár László a Kisalföld Volán forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettese.

Tápszentmiklós első embere most azokkal szövetkezik, akik hasonló módon érintettek az ügyben. Mint mondta, a végsőkig is készek elmenni. A volán társaság addig is vállalja, hogy az érintett községek között továbbra is az iskola rendjéhez igazítja járatait. Ezek azonban már nem iskolabuszok lesznek, így azokon bárki utazhat.

Videó lejátszása
Nyomtatás