Az MSZP ismét beterjeszti az új alaptörvény megalkotásához szükséges társadalmi
egyeztetéséről szóló indítványát is, és csak akkor tér vissza az alkotmányozáshoz,
ha a kormánytöbbség elfogadja javaslatait, illetve ha a folyamatot fél év múlva
elölről kezdik.
Mesterházy Attila a sajtótájékoztatón elmondta: az MSZP-frakció annak tisztázását
várja a kormánypártoktól, hogy támogatják-e a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának
az új alaptörvény szabályozási elveiről szóló javaslatát, amelyet az előzetes
napirend szerint kedden kezdhet tárgyalni az Országgyűlés. Szavai szerint, eddig
úgy tűnt, hogy a koncepció bírja a Fidesz-KDNP támogatását, a frakciószövetség
e heti ülése után azonban bizonytalanság uralkodik.
A szocialista pártelnök ezért arra kérte a kormánypártokat: ha nem értenek egyet
a koncepcióban foglaltakkal, vonják vissza a kereszténydemokrata Salamon László
vezette eseti bizottság indítványát, és az alkotmányozást - az MSZP korábbi javaslatának
megfelelve - fél év múlva, a soros európai uniós elnökség lejárta után kezdjék
elölről.
Az új alkotmány elfogadását szigorú követelményekhez - így két egymást követő
Országgyűlés egybehangzó döntéséhez - kötő garanciális törvényjavaslatukról szólva
Mesterházy Attila elmondta: elfogadásával a Fidesz világossá tehetné, hogy valóban
számít az ellenzékre az alkotmányozásban. Hozzátette: az MSZP csak abban az esetben
tér vissza az alkotmányozásba, ha a parlamenti többség az általuk kért garanciákat
megszavazza, vagy ha visszavonja a Ház előtt fekvő, az új alkotmány szabályozási
elveiről szóló határozati javaslatot, és fél év múlva, megfelelő társadalmi egyeztetést
követően kezdik újra a folyamatot.
Arra a kérdésre, hogy az MSZP beterjeszti-e az Országgyűlésnek a január végén
elkészült alkotmánykoncepcióját, a pártelnök úgy felelt: ha nem változik semmi,
nem kívánnak részt venni az alkotmányozásban, erről egyhangúan döntött a frakció.
Azzal kapcsolatban, hogy Szájer József, az alkotmányozás előkészítésével foglalkozó
nemzeti konzultációs testület fideszes vezetője és Szili Katalin korábban MSZP-s,
jelenleg független parlamenti képviselő, a grémium egyik tagja vasárnap közölte,
tizenkét kérdésből álló kérdőívet küldenek a választókorú állampolgároknak, Mesterházy
Attila kifejtette: a volt házelnökkel kapcsolatban egyetlen hírt kommentálna szívesen,
ha bejelentené, hogy visszaadja parlamenti mandátumát a szocialista pártnak.
Mesterházy Attila szerint azt a kérdőíven szereplő felvetést, hogy a kiskorú
gyermekek után is járjon szavazati jog, nem lehet komolyan venni. Úgy vélekedett,
a kérdőívek szétküldése kommunikációs trükk, figyelemelterelés, és nem helyettesítheti
a valódi társadalmi egyeztetést.