![]() ![]() Az Országgyűlés kiállt a Nemzet Televíziója mellett
Az Összefogás a Duna Televízióért felhívást a döntéshozók sem hagyták figyelmen kívül.
![]() A Duna Televízió – méltó és jövőt ígérő – pénzügyi támogatását sürgető Összefogás a Duna Televízióért felhívást politikai, társadalmi és országhatárok nélküli közös fellépés, a rendszerváltás óta nem tapasztalt nemzeti egység övezte, amit a döntéshozók sem hagytak figyelmen kívül.
A szeptemberben nyilvánosságot kapott felhívást több mint hatszáz prominens személyiség - közjogi méltóságok, Nobel-, Kossuth-, és Széchenyi-díjasok, művészek, érsekek, püspökök, a határon túli magyar szervezetek - és tizenötezer magyar írta alá.
Öt kontinens hatvan országából érkeztek levelek, amelyekben a nézők támogatásukról biztosították a Duna Televíziót, tizenötezren jelentkeztek, hogy elmondják: szükségük van a Duna Televízióra.
Köszönjük a csatlakozóknak, hogy támogatásuk révén az Országgyűlés is elismerte a Nemzet Televíziója által teremtett és közvetített értékek fontosságát, és döntésével biztosította a működés kedvezőbb feltételeit. Az Összefogás a Duna Televízióért felhívás ezzel betöltötte hivatását. Hálásak vagyunk minden támogatónknak, hogy nevét adta a független Duna Televízió fennmaradásáért.
A Duna Televízió az összetartozás, a konszenzus, a tolerancia adója, olyan közszolgálati médium, amely a világ magyarságát egészként kezeli, világnézeti és politikai törésvonalaktól függetlenül. ![]() |
Az ITTHON rovat további hírei
|