![]() ![]() Meghosszabbítottuk az adománygyűjtést
Eddig 96 millió forintot ajánlottak fel a Duna Tv nézői az árvízkárosultak számára.
![]() Eddig 96 millió forintot ajánlott fel a világ magyarsága az anyaországi árvízkárosultak számára a Duna Televízió által, Összefogás Napok címmel meghirdetett akcióban. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke bejelentette: a június 4-én megkezdett gyűjtést a helyzet súlyosságára való tekintettel meghosszabbítja, a Nemzet Televíziója egész héten, minden műsora alatt az árvízkárosultak megsegítésére gyűjt. Cselényi László hozzátette: a befolyt összeget a nagy nyilvánosság előtt közvetlenül az érintett, legrászorultabb települések kapják meg, így a nézők biztosak lehetnek abban, hogy minden fillér a megfelelő helyre kerül.
-A közszolgálati adó munkáját önkéntes nézői segítik - A közszolgálati adó péntek óta minden műsora alatt az árvízkárosultak megsegítésére gyűjt. A világ minden tájáról érkeznek a felajánlások a televízió aulájában felállított telefonközpontba, ahol folyamatosan égnek a vonalak. A hívásokat a Duna Tv munkatársai, közismert képernyősei fogadják, ám a megnövekedtet igény miatt vasárnap reggeltől önkéntesek is segítik a csatorna munkáját. Számos nézőnk örömmel jelentkezett a nemes feladatra: így immáron dupla annyi telefonhívást tudunk fogadni. A Duna Televízió 6.00-tól 23.00 óráig fogadja a telefonos felajánlásokat.
Az adománygyűjtés megmutatta: a bajban ismét összefogott a világ magyarsága. A világ minden tájáról érkeznek a felajánlások, Magyarország mellett többek között Szlovákiából, Csehországból, Romániából, Szlovéniából, Szerbiából, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Belgiumból, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Svédországból, Norvégiából, Finnországból, Angliából, Törökországból, Ciprusról, Izraelből, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából is. Nézőink a lehetőségükhöz mérten próbálnak segíteni: 500 forinttól egészen az 500.000 forintig érkeztek felajánlások. A csatornát több képzőművész is felkereste, akik zsűrizett alkotásaikat ajánlották fel árverezésre. A Duna Televízióhoz számos további megkeresés is érkezett: az egyik nonprofit szervezet például felajánlotta, hogy 40 gyermek üdültetését biztosítja a helyreállítási munkák alatt. „Fontos hangsúlyozni, hogy az idősebb generáció tagjai közül mennyien készek az azonnali segítségre. Ez a generáció - amelyet a rendszerváltozás utáni két évtized próbált félresöpörni - ismét példát mutatott összefogásból, hazafiságból, pedig ők azok, akik közel se mondhatóak tehetősnek. Erre a generációra felnézhet a nemzet, amely alappillére, biztos támasza, gerince a nemzetnek” - nyilatkozta Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. A megnövekedett igény, a folyamatosan égő telefonvonalak fogadása érdekében a Duna Tv munkatársait vasárnap reggeltől önkéntesek is segítik. A csatorna felhívására több száz nézőnk jelentkezett, és örömmel jelezték: munkájukkal szeretnének hozzájárulni az árvízkárosultak megsegítésére hirdetett akciónkhoz. A közszolgálati adó naponta kétszer (11.45 és 18.00) rendkívüli élő Híradóval, valamint 17 óra után élő Híradó-bejelentkezővel várja nézőit, hogy tájékoztatást adjon a felajánlott összegekről és kapcsolja a televízió aulájában felállított telefonközpontot, ahol az adomány-felajánlásokat fogadják a csatorna közismert képernyősei. A Duna Televízió további élő adásai is kiemelten foglalkoznak a témával: a Hattól-nyolcig (6.00 - 8.00), a Család-barát (10.30 - 11.30) és - a nemzeti ügy érdekében meghosszabbított – Kívánságkosár (11.30 - 15.00) című műsorokban is rendszeresen beszámolnak az adománygyűjtés fejleményeiről. Természetesen a képernyő alján futó infócsíkban is tájékoztatják a nézőket az adakozókról és a felajánlott összegekről is. Ha segíteni szeretne, hívja az alábbi normál tarifás telefonszámokat:
A Duna Televízió munkatársai 6.00-tól 23.00 óráig fogadják a nézők telefonos felajánlásait. A felajánlott összeget természetesen közvetlenül is átutalhatja az erre a célra megnyitott – elkülönített – számlaszámokra.
„Duna Tv az árvízkárosultakért”
Utalás belföldről/forintban: 10300002-20383170-49020078 Utalás külföldről/devizában: IBAN: HU37 1030 0002 2038 3170 4882 0019
SWIFT (BIC) kód: MKKB HU HB
A számlaszámára befolyt adományok végösszegéről - a banki átfutási időt is figyelembe véve - folyamatosan tájékoztatjuk nézőinket. A külföldi átutalási mintát itt nézheti meg: MINTA A Nemzet Televíziója tudja, hogy a bajban számíthatunk egymásra. További információk a Dunatext 500. oldalán. Az alábbi videókon megtekinthetik képernyőseink felhívását, valamint az adománygyűjtésről készült összefoglalóinkat is: ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Kapcsolódó anyagok
|
Kapcsolódó anyagok
Az ITTHON rovat további hírei
|