![]() ![]() Rákkeltő a szúnyogok irtására használt szer?
Rákkeltő anyaggal irtják a szúnyogokat Magyarországon - állítják a Levegő Munkacsoport aktivistái. Az idén egyébként a tavaszi rekordárvíz miatt a fővárosi ÁNTSZ a tavalyinál ötször nagyobb területen kezdte meg a szúnyoglárvák eltüntetését.
A zöld szervezet szerint az ENSZ ajánlásai sem támogatják az úgynevezett diklorfosz használatát. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta: Az egészséget súlyosan károsító szerrel irtják a szúnyogokat, és ezért az Egészségügyi Világszervezet ettől az évtől kezdve már nem is ajánlja ezt a szert szúnyogirtásra. A szúnyogirtást megrendelő tisztiorvosi szolgálatnál ugyanakkor arra hivatkoznak, az Európai Unió semmilyen korlátozást nem ír elő az ominózus szerre, amelynek ráadásul eddig csak az állatokra gyakorolt hatását vizsgálták meg a kutatók. Dr. Szántai Károly osztályvezető főorvos hozzátette: ennek ellenére idén még nem vetették be a szúnyogok ellen a kifogásolt anyagot. Dr. Szántai Károly, az ÁNTSZ fővárosi intézetének osztályvezető főorvosa elmondta: Az döntés született, tekintettel arra, hogy a lakosság körében pánikot kelthet a szer használata, hogy ebben az évben a maradék szert mindenki elhasználja, és a következő évben már nem ezt, hanem más szereket alkalmazunk irtásra. Szántai Károly úgy becsülte, a szúnyogirtás költsége idén eléri a 30 millió forintot. ![]() |
Az ITTHON rovat további hírei
|