![]() ![]() Rekordot döntött a Mikulásgyár
A szervezők mintegy 150 ezer rászoruló gyermeknek segíthetnek.
![]() A rekordnak számító félmilliárd forintot is meghaladta a Mikulásgyárba érkezett adományok értéke, és ezzel mintegy 150 ezer rászorulónak segíthetnek Magyarország legnagyobb jótékonysági akciójának szervezői - közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár tulajdonosa. A vasárnap befejeződött adománygyűjtésre azért volt szükség, mert szociológiai
vizsgálatok szerint Magyarországon a népesség 12-13 százaléka, és a gyermekek
mintegy ötöde számít szegénynek. A felmérések szerint 20-25 ezren rendszeresen
éheznek, és 380 ezerre tehető az alultáplált, elégtelenül étkező gyermekek száma.
A felvonulási téri ajándékcsomagoló-üzemben a nagy hideg miatt néhány órára többször is leállt a fűtés. Az önkéntesek saját zsebükből fizették ki a fűtőolaj számláját, mert a hazai és multinacionális vállalatok többsége még kedvezményt sem ajánlott fel a fűtőolaj árából - írta közleményében a jótékonysági rendezvény szervezője. "Több helyről csak azt a választ kaptuk, hogy a Mikulásgyár marketingszempontból nem érdekes, ezért azt nem is támogatják" - tette hozzá Zsolnai. Tavaly Lisszabonban Európa második legjobb jótékonysági rendezvényévé választották a magyar karitatív akciót, amelyet, ha nem is az energiaszektorban, de máshol rengetegen segítettek. A Mikulásgyár főtámogatója a magyarországi BNP Paribas Csoport minden tagja, kiemelten a Magyar Cetelem Bank és a Ségécé Magyarország, a legnagyobb hazai plázalánc üzemeltetője. Jelentős összeggel támogatta a rendezvényt a Magyar Posta, a 6X6 Taxi, a Digi TV és a Citibank is. Ezek a cégek a felajánlott anyagi segítség mellett önkénteseket is küldtek a Mikulásgyárba, hogy a Magyar Vöröskereszt szakembereivel kiegészülve segítsék a jótékonysági akció munkáját. Kapcsolódó anyagok
|
Kapcsolódó anyagok
Az ITTHON rovat további hírei
|