![]() ![]() A többség megtartaná mindkét köztévét
Az Index.hu felmérése szerint többen választanák a Duna Tv-t, mint az MTV-t.
![]() A többség ellenzi a közmédiumok összevonását - ezt mutatja az Index.hu hírportálon meghirdetett szavazás. A felmérésből az is kiderül, hogy többen szeretnék, ha megszűnne az MTV, és csak a Duna Tv maradna. „Nekem váratlan volt, igen” - az Index főszerkesztőjét meglepte annak a szavazásnak az eredménye, amit a hírportál kezdeményezett a közszolgálati tévék költségvetéséről szóló cikkükhöz kapcsolódóan. „Itt az a vélemény volt inkább a meghatározó, hogy vagy mind a két televízió maradjon meg, vagy pedig a Duna tévé alá olvasszák be, vagy a Duna tévébe olvasszák be az MTV-t, az legyen a megmaradó televízió” – mondja Uj Péter, az Index főszerkesztője. Markáns a különbség: a túlnyomó többség megtartaná mindkét közszolgálati televíziót. Több, mint kétszer annyian mondják, hogy elég a Duna Televízió, mint amennyien beolvasztanák a Magyar Televízióba. Legkevesebben vannak azok, akik szerint egyáltalán nincs szükség közszolgálati tévékre. „Elkerülték a Duna tévét az olyan tipusú botrányok, amik azért a Magyar Televízióban előkerültek” - tette hozzá Uj Péter. Januárban a hírlista.hu olvasóinak majdnem kilencven százaléka utasította el a közmédiák összevonását. A múlt hónapban ugyanezen a portálon a válaszadók csaknem 55 százaléka tartotta a legmegbízhatóbb hírforrásnak a Duna Televíziót. ![]() |
Az ITTHON rovat további hírei
|