ana content="A Duna Televízió ismét a nézői a világ magyarsága támogatását kéri, hogy együtt segíthessünk a vörösiszap károsultjain! A Nemzet Televíziója kötelességének érzi, hogy támogassa az ajkai zagytározók gátszakadását követően kialakult ipari katasztrófa áldozatait."
Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
A Nemzet Televíziója nézői támogatását kéri a vörösiszap károsultjainak megsegítésére!
Szerző: Erdős Zsófia
2010.10.19. kedd 18:33

A Duna Televízió ismét a nézői a világ magyarsága támogatását kéri, hogy együtt segíthessünk a vörösiszap károsultjain! A Nemzet Televíziója kötelességének érzi, hogy támogassa az ajkai zagytározók gátszakadását követően kialakult ipari katasztrófa áldozatait.

A magyarországi árvízi gyűjtés kapcsán befolyt, mintegy 350 millió forintot már teljes egészében átutaltuk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek. Velük közösen most azonban úgy döntöttünk, hogy a rendelkezésre álló, mintegy 5 millió forintos tartalékalapot a vörösiszap károsultjai számára különítjük el. Az összeget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja majd el a rászorulókhoz, pontos kimutatást készítve - ahogy ez az árvízi gyűjtéskor is történt.

A Duna Televízió emellett csatlakozott a Nemzeti Segélyvonalhoz is, és arra biztatja nézőit, hívják a 1752-es telefonszámot (250 Ft/hívás), hogy minél hamarabb támogatáshoz juthassanak a károsultak! A telefonszámot csak belföldről lehet hívni, aki azonban nagyobb összeget kíván adományozni, vagy határainkon túlról szeretne segíteni, válassza a banki átutalást. Az egyéb adományozási lehetőségekről a Nemzeti Segélyvonal honlapján, vagy a Duna Televízió honlapján tájékozódhatnak.

A Nemzeti Segélyvonal az összegyűlő pénzadományokat az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül juttatja célba (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Magyar Baptista Szeretetszolgálat).

Kérjük, Ön is segítsen a károsultakon!

 

NEMZETI SEGÉLYVONAL


Nemzeti Segélyvonal 1752 (250 Ft/hívás)
(csak vezetékes és T-mobil számokról hívható)

Magyar Vöröskereszt 1749 (200Ft/hívás)
(minden számról lehet hívni)

Részletes információ a Nemzeti Segélyvonal honlapján: http://www.nsv.hu

 

MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP

OTP számlaszám: 11702036-20707637

Ha külföldről segítene / From abroad, please use the following:

National Saving Bank, Budapest

SWIFT: OTPVHUHB

kedvezményezett / beneficiary
Név: MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP
IBAN: HU28 1179 4022 2222 2222 0000 0000

Számlavezető bank / Account holding bank
Név: OTP Bank Plc, Hungary
SWIFT BIC: OTPVHUHB

Kiegészítő információ USD átutalásokhoz / Additional information for USD transfers:
Köztes bank / USD-levelező (Intermediary Bank / USD Correspondent)
Név: JPMorgan Chase NA, New York, NY
Fed ABA: 021000021
SWIFT BIC: CHASUS33

 

KOLONTÁR ÉS DEVECSER ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZÁMLASZÁMAI:

 

KOLONTÁR ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZÁMLASZÁMA


OTP BANK 11748090-15427298-06540009

IBAN: HU 96 1174 8090 1542 7298 06540009
BIC (SWIFT) kód: OTPVHUHB
OTP BANK NYRT.

 


DEVECSER ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZÁMLASZÁMA:

Külföldi adományok elutalásának lehetősége a következő:
(To transfer money from abroad)

Számlatulajdonos / Account holder : Devecser Város Önkormányzata
SWIFT azonosító (bic): OTPVHUHB
IBAN elektronikus forma: HU43117480901542708510070004
IBAN nyomtatott forma: HU43 1174 8090 1542 7085 1007 0004

Devizaadományokat a következő számlaszámra lehet befizetni:
(It is possible to deposit funds in foreign currency into the following account)

11751487-39749884

 

 

TOVÁBBI NSV-BAN RÉSZTVEVŐ SEGÉLYSZERVEZETEK


Baptista Szeretetszolgálat
(KDB Bank 13555555-55555555-55555555)

Katolikus Karitász (Raiffeisen Bank  12011148-00124534-00800007 számú bankszámlájára várják, a közlemény rovatban az "ISZAPÁR"  megjegyzést kérik feltüntetni)

Magyar Máltai Szeretetszolgálat (az adományokat „iszapkárosultak” megjelöléssel az OTP Banknál vezetett alábbi számlákon fogadja:11784009-20200673,  Külföldről: IBAN HU64 1178 4009 2020 0673 0000 0000,  SWIFT OTPVHUHB)

Magyar Ökomenikus Segélyszervezet (Adomány számlaszám: 11705008-20464565, http://www.segelyszervezet.hu

Magyar Vöröskereszt
Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000
közlemény: "ISZAP",
IBAN szám:
HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000
SWIFT: OKHBHUHB

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Tárgyi adomány gyűjtés: felajanlas@katved.hu


Összegzés:

 

Magyar Kármentő Alap

Kolontár

Devecser

11794022 22222222

OTP BANK  11748090-15427298-06540009

Devecser Város Önkormányzata

11748090-15427085-10070004

IN ENGLISH:


Beneficiary
Name: MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP
IBAN: HU28 1179 4022 2222 2222 0000 0000

Name: OTP Bank Plc, Hungary
SWIFT BIC: OTPVHUHB

Additional information for USD remittances:
Intermediary Bank (USD Correspondent) :
Name: JPMorgan Chase NA, New York, NY
Fed ABA: 021000021
SWIFT BIC: CHASUS33

Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Videó lejátszása
Nyomtatás