Duna TV
Főoldal > Kiállításaink > Korábbi kiállításaink > Nádas Alexandra festőművész
Nádas Alexandra festőművész
2010.11.19. péntek 13:31

November 19-én, pénteken déltől látható a Duna Televízióban Nádas Alexandra képzőművész kiállítása, amelyet Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria címzetes főigazgatója nyitott meg. A vernisszázson, amelyet a Kívánságkosár című műsor nézői élőben láthattak, Fülep Márk Lajtha László-díjas fuvolaművész muzsikája alapozta meg a hangulatot. A megnyitó kapcsán beszélgettünk a művésznővel.

2010.11.10. szerda 14:28

"Képeim legfontosabb elem a táj, ami leginkább az épített környezet, az ember alkotta szerkezetekkel, épületekkel, tárgyakkal, de ugyanúgy megjelenik átvitt értelemben a természeti környezet is."

2010.11.10. szerda 14:30

" [...] Újabb képein behúzódik a fővárosba, budapesti sétákat tesz már-már szürrealisztikus komponáltságú képein, melyekről azonban egy poétikus művész mélysége sugárzódik a nézőre."

2010.11.10. szerda 14:22

Merész, sőt keresetlen diplomáciai érzékről tanúskodik az a gesztus, midőn a molekuláris szinten bekövetkező társadalmi célú riogatásra, különösebben az ébresztőóra csergésére akként reagál az ember, hogy mit sem törődve aznapi kötelességével, rögvest a másik oldalára fordul. Ezt a példát csupán a kultúra-atmoszféra jellemzésére hoztam fel, hiszen manapság valahogy ilyen hangulatban, a közöny, a restség és butaság megnyilvánulásai közepette kénytelen a művész alkotni, bemutatni, előadni, szinte valamennyi műfajban. E sivatagosodásra hajló időszakban ritka érték az oázis.

2010.11.10. szerda 14:23

Műsorajánló