Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
71 milliós euró gyűlt össze egy adománygyűjtő műsorban Chilében
A 24 órás műsorban művészek, sportolók és politikusok léptek fel.
Feldolgozta: Monostori KárolyForrás: MTI
2010.03.10. szerda 10:55

Több mint 71 millió euró gyűlt össze Chilében a földrengés károsultjainak megsegítésére egy hétvégi televíziós adománygyűjtő műsornak köszönhetően - jelentették be helyi idő szerint kedden a szervezők.

A 24 órás, maratoni műsorban szerepelt több chilei és külföldi politikai személyiség, valamint ismert művészek és sportolók. A szervezők a La Vespera című esti napilapnak nyilatkozva történelmi jelentőségűnek nevezték az összegyűjtött összeget. 

Chilében évek óta rendszeresen rendeznek televíziós adománygyűjtő műsort a fogyatékos gyerekek megsegítésére. 

Nemzetközi segélyek már a múlt hét óta érkeznek a földrengés sújtotta Chilébe Michelle Bachelet elnök felhívására. A Nemzetközi Vöröskereszt 9,4 millió dollárnyi adomány felajánlását kérte.

Február 27-én pusztító erejű, a Richter-skála szerint 8,8-es fokozatú földrengés rázta meg a dél-amerikai országot. A földmozgás következtében több százan meghaltak, több ezer épület romba dőlt vagy komoly károkat szenvedett, hidak és utak roppantak össze és rongálódtak meg. A földrengést közel 150 erős utórengés követte Chilében.

Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.