![]() ![]() Bajban van a brit miniszterelnök
A Konzervatív Párt tagadja a vádakat.
![]() Össztűz alatt a Downing Street. A New York Times tényfeltáró cikke szerint néhány éve feltört hangpostafiókokból, lehallgatott üzenetekből szerezték értesüléseiket annál a brit bulvárlapnál, amelynek egykori főszerkesztője ma éppen David Cameron brit miniszterelnök kommunikációs vezetője. A telefonos üzenetrögzítők feltörésének botránya azután gyűrűzött be a konzervatív David Cameron brit miniszterelnök köreibe, miután egy volt újságíró azt nyilatkozta, hogy Andy Coulsonnak - a miniszterelnök jelenlegi kommunikációs vezetőjének - tudnia kellett az esetekről, és bátorította is az újságírókat, hogy használják az információszerzés ezen módját. A Konzervatív Párt tagadja a vádakat. John Whittingdale konzervatív párti képviselő elmondta: - "Andy Coulson határozottan kijelentette nekünk, hogy semmilyen telefonfeltörésről nem volt tudomása a News on the Worldnél, és nincs bizonyítékunk arra, hogy megkérdőjelezzük az állítását". Az ellenzéki Munkáspárt természetesen más állásponton van, John Yates, a londoni
rendőrség parancsnok-helyettese pedig úgy nyilatkozott, hogy készen áll megvizsgálni
a New York Times állításainak valóságtartalmát. Coulson mindvégig tagadta, és
ma is tagadja, hogy a törvénytelen hallgatózásra ő adott utasítást, vagy hogy
egyáltalán tudomása volt róla, a múlt héten azonban a New York Times interjút
közölt Sean Hoare-ral, a News of the World volt munkatársával, aki szerint Coulson
nemcsak tudott a lehallgatásokról, de egyenesen ösztönözte beosztottjait ilyen
módszerekre.
![]() |
A KÜLFÖLD rovat további hírei
|