A hadsereg közleményében bejelentette, hogy hat hónapon át irányítja az országot,
vagy addig, amíg az alkotmány módosítását követően megtartják az elnök- és parlamenti
választásokat.
A hadsereg egy bizottság felállítását is bejelentette az alkotmány módosításának
a feladatával. A tervezett módosításokról népszavazást tartanak - fűzte hozzá
a közlemény.
A dokumentum utalt arra, hogy az átmeneti időszakban a legfelső katonai tanács
irányítja az országot. A tanács vezetője lesz az a személy, aki ez idő alatt Egyiptomot
külföldön képviseli.
A tanács egyben megerősítette, hogy Egyiptom tiszteletben kívánja tartani a korábban
aláírt nemzetközi szerződéseket, illetve a vállalt nemzetközi kötelezettségeket.
Ajman Núr ellenzéki vezető, aki a második helyen végzett a 2005-ös elnökválasztáson,
kijelentette: a hadsereg döntései a forradalom győzelmét jelentik.
Ezt megelőzően Ahmed Safik kormányfő azt közölte, hogy a kormány legfontosabb
feladata most a rend helyreállítása. Az események ellenőrzését a fegyveres erők
legfelső tanácsára bízták, arra a testületre, amelyre Mubarak pénteken átruházta
a hatalmat. Az ügyvezető miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy kormánya a korrupció
ellen is harcot kezd.
Eközben továbbra is tüntetők százai tartózkodtak a kairói Tahrír téren. Korábban
azt hangoztatták, hogy mindaddig a téren maradnak, amíg követeléseik mindegyikének
nem tesznek eleget.