Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Országos sztrájk Görögországban
A kormány megszorító intézkedései ellen tüntetnek százezrek a fővárosban.
Szerző: Monostori KárolyForrás: Duna TV Híradó
2010.03.11. csütörtök 19:04

Könnygázzal oszlatták a tüntetőket Görögországban, ahol egész napos országos sztrájk van. Százezrek nem dolgoztak; felvonulásokat és beszédeket tartottak. Így akarják megakadályozni a kormány újabb megszorító intézkedéseit.

Húszezren tüntettek a görög kormány megszorító csomagja ellen Athénban. A kezdetben békés felvonulók egy része később köveket, gyújtópalackokat kezdett dobálni.  A rendőrség ekkor könnygázgránátokkal kezdett oszlatni.

Görögországban egy napra leállt az élet. Törölték a repülőjáratokat, nem közlekednek a kompok, a kórházakban csak a sürgős eseteket látják el. Nem dolgoztak a hivatalok, nem volt  tanítás, de még híreket sem mondanak a rádióban és a tévében, mert az újságírók is csatlakoztak a sztrájkhoz. Egy athéni lakos úgy véli: "Folytatni kell a tüntetéseket. Meg kell őket állítanunk".

Mármint a kormányt, amely újabb 1300 milliárd forintnyi összeget akar megspórolni. Mégpedig úgy, hogy szinte minden görög megérzi: csökkentik a közszolgálatokban dolgozók bérét, látszámstopot rendelnek el, befagyasztják a nyugdíjakat, áfát emelnek.

Görögországot államcsőd fenyegeti, adóssága eléri a 300 milliárd eurót, az államháztartási hiány tavaly majdnem 13 százalékos volt. Ezt szeretné a kormány 3 százalék alá szorítani két éven belül. 

Az éjfélig tartó sztrájkot két nagy szakszervezet hirdette meg. Ezek 2 és fél millió embert, a foglalkoztatottak majdnem felét képviselik. Szűk egy hónap alatt ez már a harmadik nagy tüntetésük, és azt ígérik: folytatása következik.

Videó lejátszása
Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.