Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Jones még gondolkodik a koránégetésen
Először letett a koránégetés tervéről a floridai lelkész, de most úgy érzi, becsapták.
Feldolgozta: PAForrás: MTI
2010.09.10. péntek 12:44

Először letett a koránégetés tervéről a floridai lelkész, mert szerinte a New Yorkban felépítendő iszlám központ imámja beleegyezett abba, hogy annak helyszíne ne a Ground Zero közelében legyen, de később közölte, hogy miután becsapták, gondolkodik azon, hogy visszakozik.

Maga Terry Jones tiszteletes jelentette be csütörtökön, hogy letett a koránégetés tervéről az Egyesült Államok elleni 2001-es terrortámadás szombati évfordulóján. Közölte, hogy a nap folyamán felhívta Robert Gates védelmi miniszter, és kérte őt, hogy gyülekezete ne tartsa meg tervezett demonstrációját. Hozzátette, hogy nem a miniszter kérésére tett le tervéről, hanem azért, mert az iszlám központtal kapcsolatban megállapodott muzulmán vezetőkkel. Szombaton Muhammad Musri imámmal, a Közép-floridai Iszlám Társaság vezetőjével együtt New Yorkba repül, hogy ott a leendő iszlám központ imámjával, Feisal Abdul Rauffal tárgyaljon.

"Természetesen most már ellenezzük, hogy bárki koránt égessen. Most azonnal lebeszélünk mindenkit arról, hogy ilyet tegyen. E tekintetben teljesen határozottak vagyunk. Most nem szabad ilyet csinálni" - jelentette ki Jones. A lelkész bejelentését azonban Rauf imám határozottan cáfolta. Mint mondta, nem beszélt sem Jonesszal, sem Musrival. "Nem játék sem a mi vallásunk, sem másé. És nem is alkudozunk. De kézfogásra nyújtjuk kezünket, hogy béke legyen és harmónia" - mondta.

Sharif el-Gamal, a felépítendő mecset projektigazgatója pedig közleményében azt írta: "Nem igaz, hogy a Manhattan déli részére tervezett közösségi központot másutt fogjuk felépíteni. A terv nem változott." Jones sajtótájékoztatója előtt tárgyalt Musri imámmal. Azt állította, hogy az imám biztosította őt afelől: a mecsetet új helyen fogják felépíteni. "Háromszor kérdeztem rá erre. Tanúim vannak rá. Ha nem máshol építik fel a tervezett központot, akkor úgy gondolom, az iszlám egy nagyon hitvány vallás".

Musri imám Jones bejelentése után úgy nyilatkozott, hogy a lelkésszel való tárgyalása előtt személyesen Rauf imámmal nem, csak az ő feleségével, Daisy Khannal egyeztetett. Megerősítette, hogy szombaton New Yorkba utazik Jonesszal, és találkozni akarnak Rauffal, de hozzátette, hogy egyelőre sem a tárgyalás helyéről, sem annak időpontjáról nem állapodtak meg. Jones néhány órával sajtótájékoztatója után azt mondta: miután hazudtak neki, gondolkodik azon, hogy mégis rendez koránégetést.

Donald Trump amerikai ingatlanfejlesztő mágnás csütörtökön bejelentette, hogy a megoldás érdekében kész a piaci áránál 25 százalékkal magasabb összeget fizetni azért a telekért, amelyen a központot felépíteni tervezik. Wolodymyr Starosolsky, a beruházó jogi képviselője szerint azonban Trump pusztán "egy olcsó kísérletet tett arra, hogy hírverést kapjon, és magát reflektorfénybe állítsa".

Videó lejátszása
Nyomtatás