![]() ![]() Karadzsics elfogása: véletlen, vagy időzítés?
Valószínűleg a szerb kormány gyorsan kiadja Karadzsicsot és őszre már folyhat az eljárás.
![]() Ha elfogadjuk a jelenséget, mint az EU és Szerbia közötti egyfajta alkudozásnak, vagy politikai játszmának a legfontosabb elemét, akkor Karadzsicsnak kellett támogatást kapnia a szerb kormánytól, a hatóságoktól. Kényes politikai egyensúlyra is kell ügyelni az EU és Szerbia között. Szerbia olvasatában a Hágai Törvényszék soha nem volt népszerű intézmény. A politikai kommunikáció szintjén egy nagyon erős ellenállást lehetett tapasztalni, azért a felszín alatt a szerb hatóságok és a kormányzat többé-kevésbé már Milosevics bukása óta együttműködött a Hágai Törvényszékkel. Erre azért is szüksége volt Szerbiának, hogy maga is kapjon ügyeket - közölte a jogász. Jelenleg egy ügy már visszakerült a szerb büntető igazságszolgálatátás keretében. A szerb kormányzat egyfajta pacifikálási lehetőséget lát, saját magát hozza szalonképesebb helyzetbe, és így az EU megtudja őrizni a Hágai Törvényszék intakt voltát, amit idáig képviselt Szerbiával szemben. Ha alkuról van szó, akkor ez mindkét félnek jó - vélekedik Lattman Tamás. Szerbia: út Európába? Hogy Szerbia és más Jugoszláv tagországok esetében valóban uniós tagságáról lehessen beszélni, egy teljeskörű együttműködésre és a többi még körözött személy kiadására is szükség van - nyilatkozta a nemzetközi jogász. A rendezési folyamat, Szerbiának a beillesztése az unió, vagy az európai államok körébe, az mindenképp a helyi magyar kisebbség érdekeit szolgálja. Ezért rendkívül fontos az ő szempontjukból. A szerb jogi döntés lesz a kiadatásról. A nemzetközi jog szabályainak megfeleően ki kell adni Karadzsicsot, a Hágai Törvényszéknek elsőbbsége van, ha szeretné az ügyet, akkor a nemzetközi jog alapján megkapja. A szerb kormány és a szerb hatóságok nem fognak huzakodni, és viszonylag gyorsan megszületik a kiadatás. Ősszel már akár a hágai eljárás szemtanúi is lehetünk. Igazságos, nyílt, alapos eljárásra és Karadzsics ítéletét illetően életfogytiglani szabadságvesztésre számít Lattman Tamás. ![]() |
A KÜLFÖLD rovat további hírei
|