![]() ![]() Magyar katonákat támadtak meg Afganisztánban
Az egyik súlyosan, a másik könnyebben sérült.
![]() Magyar katonákat támadtak meg Afganisztánban; két katona sérült meg, egyikük súlyos, társa könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Gránátvetővel (RPG) lőttek rá a magyar katonákat szállító konvojra vasárnap délelőtt
Afganisztánban; a menetoszlop második autóját érte találat, amelynek következtében
egy katona artériás sérüléseket, egy másik pedig hámsérüléseket szenvedett - közölte
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a támadás miatt összehívott
rendkívüli sajtótájékoztatón.
A szóvivő elmondta, hogy a katonák a Baglánban lévő Puli Kumritól, a magyar tartományi
újjáépítési csoport (PRT) központjától mintegy 80 kilométerre tartottak ellenőrzést
egy város környékén, s a visszafelé tartó úton, lesállásból lőttek rá a négy autóból
álló konvojra.
A két sérültet az oszlop egészségügyi személyzete azonnal ellátta, állapotukat
stabilizálta.
Tömböl László vezérkari főnök az esetről tájékoztatta Szekeres Imre minisztert,
aki informálta Bajnai Gordon kormányfőt és Lázár Jánost, az Országgyűlés honvédelmi
bizottságának elnökét.
![]() |
A KÜLFÖLD rovat további hírei
|