![]() ![]() Izrael 48 órára teljesen lezárta Ciszjordániát
Izrael támadástól tart, ezért lezárta a területet.
![]() Ehud Barak izraeli védelmi miniszter „biztonsági okokból” elrendelte péntek nulla órától Ciszjordánia teljes lezárását 48 óra időtartamra - jelentette be a hadsereg szóvivője. A szóvivő szerint „támadások veszélye” áll fönn, emiatt szükséges a blokád, de
többet nem közölt.
A hadsereg zsidó ünnepekkor le szokta zárni a megszállt területet a Jordán nyugati
partján, most azonban nem lesz semmilyen ünnep. Ilyen zárlatra legutóbb több mint
egy éve volt példa. Az Izraelt Ciszjordániától elválasztó kerítés átkelőpontjain
azonban mindkét irányban lehetővé teszik a humanitárius okból való közlekedést
és a vallási iskolák oktatóinak mozgását.
Az izraeli rendőrség ezzel párhuzamosan megerősítette a Kelet-Jeruzsálemben szolgálatot
teljesítő létszámát, és a muzulmánok pénteki délutáni nagyimájának idejére megtiltotta,
hogy 50 évnél fiatalabb férfiak belépjenek a Mecsetek terére. Egy héttel korábban
ugyanis súlyos összecsapások voltak a téren palesztin fiatalok és izraeli rendőrök
között. A rendőrök azért léptek fel a palesztinok ellen, mert azok kővel dobálták
a turistákat. Az összetűzéseknek több tucatnyi sebesült áldozata volt, köztük
15 rendőr.
Az Izrael és a palesztinok közötti feszültség a héten tovább nőtt, mert Izrael kedden bejelentette, hogy újabb 1600 lakást épít zsidóknak a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. ![]() |
A KÜLFÖLD rovat további hírei
|