Leonyid Gracs kommunista képviselő elmondta, hogy a repülőgép, amelynek utasai
között volt Tetyana Kornyakova, Ukrajna főügyész-helyettese is, azért nem tudott
felszállni a szimferopoli légikikötőből, mert személyzetének minden tagja tökrészeg
volt. A pilóták és utaskísérők vérében az orvosi vizsgálat 3-3,5 ezrelékes alkoholszintet
mutatott ki az előző éjszakai (nőnapi) italozást követően – adták hírül ukrán
internetes hírportálok.
A krími honatya, aki maga is a gépen tartózkodott, kiemelte: nemcsak az a probléma,
hogy a légi járat 86 utasát anyagi kár érte, mert lekéste a nemzetközi csatlakozást,
hanem az eset rávilágít az ukrán repülőtéri egészségügyi ellenőrző rendszer működésképtelenségére.
Gracs szerint a légi utasok lényegében nem tudhatják, milyen állapotban vannak
annak a gépnek a pilótái és utaskísérői, amelyikkel repülniük kell. Hozzátette:
a szimferopoli ügy kapcsán Kornyakova büntetőeljárást kezdeményez, de szerinte
törvényben kellene szabályozni a repülőgépek személyzetének a hasonló esetekkel
kapcsolatos büntetőjogi felelősségét.
Gracs rámutatott, hogy a Donbassaero járatával történt incidens újabb bizonyítéka
annak, hogy a magán légitársaságok gyakran nem képesek biztosítani a hajózó személyzet
megfelelő szakmai színvonalát és a repülésre való felkészültségének ellenőrzését.
Mi több, joggal feltételezhető, hogy a szóban forgó légitársaság megpróbálta kikerülni
az ellenőrzést, a munkatársai pedig tudatosan félrevezették a járat utasait –
emlékeztetett az ismert krími politikus.